|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Az Új Márciusi Front közgyűlése (1. rész)
|
1989. június 10., szombat - Az Új Márciusi Front tagsággal rendelkező független, szellemi, politikai mozgalommá vált - jelentették be a már 15 hónapja létező mozgalom alakuló közgyűlésén szombaton, a Budai Vigadóban. A résztvevők egyhangúlag fogadták el a szervezet alapszabályát és választották meg kollégiumát, illetve választmányát, mindegyiket ideiglenes jelleggel.
Vitányi Iván ügyvezető titkár vitaindítójában hangsúlyozta: az Új Márciusi Front egyesületté, tagsággal rendelkező szellemi, politikai, közéleti klubbá válik, a tavaly meghirdetett alapelvei azonban változatlanok. Az időszerű belpolitikai kérdésekről szólva fontosnak tartotta, hogy a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon, a nemzeti érdekegyeztető fórumon a civil társadalom képviselői is helyet kapjanak. Máig ugyanis maga a nép nem szólalt meg. Jó lenne, ha minél hamarabb olyan szerveződés jönne létre, amely az ország, a nemzet előtt képviselni tudja ezt a ,,civil,, oldalt. Bihari Mihály politológus az Új Márciusi Front és a Demokratikus Magyarországért Mozgalom viszonyát úgy elemezte: különböző mozgalmak azonos célokért. A különbözőség jogának, az egyidejű részvételi szabadságnak az elismerése kötheti össze két mozgalmat. Minden demokratikus mozgalom és szervezet kapcsolatában felül kell vizsgálni a célok összeegyeztethetőségét, kölcsönösen le kell mondani a többi között a kizárólagosság igényéről és az előítéleteken alapuló politizálásról. Bízom abban - hongoztatta -, hogy növekszik azoknak a száma, akik a DMM-et, az UMF-et vagy akár mindkét mozgalmat vállalni tudják. A közgyűlésen egyébként több mint húszan szólaltak fel. A legtöbben az országban zajló politikai változásokkal foglalkoztak. Mások a válság, a korábbi reformok bukásának okait elemezték, a felelősséget kutatva. Volt, aki úgy vélekedett, hogy a hazánkban zajló folyamatok nem a felelős megegyezés irányába mutatnak. Szót kért a vitában Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, az Új Márciusi Front egyik alapító tagja is. (folyt.köv.)
1989. június 10., szombat 18:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|