|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Elutazott hazánkból a holland védelmi miniszter
|
1989. május 26., péntek - Frits Bolkestein, a Holland Királyság védelmi minisztere, aki Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására, katonai küldöttség élén négynapos hivatalos látogatást tett Magyarországon, pénteken elutazott Budapestről.
A holland miniszter és kísérete tárgyalásokat folytatott a Honvédelmi Minisztériumban, ahol áttekintették az európai katonai bizalom- és biztonságerősítés terén elért eredményeket, a két ország törekvéseit az enyhülés továbbfolytatásában, valamint azokat a területeket, amelyeken a két katonai tömbhöz tartozó, magyar, illetve holland hadsereg kapcsolatfelvétele az európai enyhülés folyamatát elősegítheti. A vendégek magyarországi programjuk során látogatást tettek a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, ott a holland miniszter előadást tartott országa katona- és biztonságpolitikai törekvéseiről. Felkerestek egy Szentendre közelében lévő - Budapest védelmét szolgáló - légvédelmi rakétaalakulatot. Ismerkedtek hazánk történelmi, kulturális nevezetességeivel. Frits Bolkesteint fogadta Németh Miklós miniszterelnök. A holland minisztert és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren katonai külsőségek között Kárpáti Ferenc vezérezredes és a Honvédelmi Minisztérium több magas rangú képviselője búcsúztatta. (MTI)
1989. május 26., péntek 11:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|