|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
- Vélemények Kádárról - 3. folyt.
|
Az jut eszembe, amit megcsinálhattunk volna, amit meg kellett volna csinálnunk, s amit nem csináltunk meg, mert nem volt módunk rá, az eltékozolt évtizedekre, az elvesztegett életünkre gondolok. Nem vigasztal, hogy utolérte a múltja, hogy fény derült árulásaira és hitszegésére, hogy a büntetéstől való félelem őrületében töltötte utolsó éveit, hogy megérte Nagy Imre és a többi kivégzett temetését. Nem vigasztal, mert ez nem teszi jóvá az elszenvedett veszteségeket. - Felolvassuk Solt Ottilia szociológus véleményét: - Ritkán érhettük meg, a kommunista világbirodalom alattvalói, hogy kommunista vezéreink politikai bukása megelőzte biológiai halálukat. Most egy ilyen ritka pillanat tanúi lehetünk. Kádár János legalább négyszer halt meg az elmúlt, valamivel több mint két évben, hiszen az első, kicsi halála talán akkor következett be, amikor a társadalmi szerződésben a beszélő csoport beírta, hogy Kádárnak mennie kell és erre a kijelentésre nem dőlt össze a világ. A második halála annál az értekezletkor következett be, amikor menesztették főtitkári funkciójából. A harmadik halála az elnöki tisztségből való felmentésekor, negyedik halála pedig Nagy Imre újratemetésének napján. Ez a végső halál, ez talán már az ötödik halál. Mit tagadjam, én nem siratom ezt az öregembert, bár méltatlan, hogy bizonyos elégtételt érezzünk, amiért eltávozott közülünk. Remélem, hogy hamar a hátunk mögött tudjuk történelmünknek azt a korszakát, amit az ő neve fémjelzett, és amin nem volt semmi, de semmi szeretni való. Attól félek, hogy méltatlansága ellenére még generációkon keresztül érezzük a kezenyomát a társadalmunkon, és attól is félek, hogy körülöttünk még a szomszéd országokban számos hozzá hasonló öregember ragaszkodik görcsösen a hatalomhoz és okozhat mérhetetlen károkat a társadalmának és az egész térségnek. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|