 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Soros György a gazdasági helyzetről
|

Pénteken Oxfordban jártam, ahol a több mint 700 éves Balliol kollégiumban gazdaságfilozófiai előadást tartott a magyar kulturális- és társadalmi fejlődés bőkezű mecénása, az Amerikában élő Soros György. Az előadás lényege az volt, hogy a rációnak is vannak határai. Ennek fényében kérdeztem meg a ritkán nyilatkozó tőzsdeszakértőt: mi a véleménye a világgazdaságról, a magyar gazdaságról, és mi a Soros-alapítvány jövője? - Ami az általános gazdasági helyzetet, világgazdasági helyzetet illeti, úgy summázhatnám, hogy jelenleg a helyzet meglepően stabil. Szóval azok a nagy ki ingások, amik az utolsó pár évben voltak a valutaárfolyamokban - a tőzsdei krah, meg a hasonló - most nem aktuálisak. Kitört a stabilitás, ami nagyon unalmas, de mondjuk, azért jó a világnak. Hogy aztán ez meddig fog tartani, az egy más kérdés. - De ez nem vonatkozik a Szovjetunióra. Van valami megfigyelése arra nézve, hogy mi fenyegeti a Szovjetuniót, és hogyan vészelheti át a fenyegető gazdasági összeomlás veszélyét? - Ebben teljesen igaza van, mert az igazi izgalmas dolgok azok most Kelet-Európában, s különösen a Szovjetunióban folynak, és nem kétséges, hogy a gazdasági helyzet a Szovjetunióban romlóban van, de azért nem tekinteném ennyire katasztrofálisnak a helyzetet. Az történt, hogy meglazították a függő, mondjuk a függési viszonyokat föllazították, mielőtt létrehoztak volna olyan egységeket, gazdasági egységeket, amik tudnak függetlenül funkcionálni. Szóval egy ilyen egész fantasztikus helyzet állt elő, hogy mondjuk minden minisztérium most úgy viselkedik, mintha önálló lenne. Ezeknek a szerveknek nem szabadna önállóknak lenni. Ezeknek a minisztériumnak mondjuk engedelmeskedniük kellene. Tehát ezáltal most még a föntről jövő utasításokra sem reagál a gazdaság, és ezért van egy kis átmeneti káosz. - Ott voltunk pár nappal ezelőtt Thatcher asszony beszédénél, amikor azt mondta, hogy járt a magyar nagycsarnokban, s látta a kofákat, és ebből azt látja, hogy a magyarok tudják, hogy mi a kereslet és kínálat. Tehát ott talán egy lépéssel előrébb vannak, mint a Szovjetunióban a piacgazdaság megteremtése felé. De a mostani előadásában, amely egyébként a Római Klub ülésén fog elhangzani rövidesen, minthogyha azt mondta volna, hogy a magyarok sem tudják még, hogy hogy kell bánni a tőkével. - Elsősorban szeretném korrigálni, mert azért szerintem a Szovjetunióban is kialakulóban van a piaci gazdálkodás. Szóval ez egy átmeneti helyzet, és remélem, hogy a káoszból ki fog alakulni valami. Most a másik dologban azonban teljesen igaza van - tekintve engem ismétel, ugye? -, hogy a megoldatlan probléma a gazdasági reformban van, hogy ki törődik a tőkével? Ez még megoldatlan probléma. - Természetesen itt a politika nagyon összefügg a gazdasági élettel, és azt hiszem, a Soros-filozófia egyik alaptörvénye az, hogy a nyílt társadalmat kellene megteremteni. - Kérem, szerintem az alapítvány első fázisa Magyarországon most már lassanként le fog zárulni. Mondjuk még egy-két évig van rá alkalom, hogy a szabad társadalom és a pluralizmus kifejlesztésére érdemes koncentrálni. Távolabbra szintén van elgondolásom, mert ahogy én látom, az az, hogy a dogmatikus gondolkozási mód összeomlott. Most viszont a kérdés az, hogy mi jön utána? Az utódja lehet egy a világot betöltő nyílt társadalom, vagy visszatérhetünk a múltba, amikor kisebb egységek egymagukba bezárkóztak - mondjuk például mint Ceausescu Romániája. Én a nyitott társadalom híve vagyok. Tehát ahhoz, hogy ez kialakuljon, ahhoz az kell, hogy az egymáshoz közel élő országok értsék meg egymás kultúráját, egymás szempontjait, ismerjék meg egymást és férjenek össze egymással. Szóval ez lesz szerintem az alapítványnak mondjuk a legközelebbi 10 évre talán egyik programja, hogy közelebb hozni a különböző nemzetiségeket a szovjet birodalom területén - ha ebbe Magyarországot is beleszámíthatom. - Ez egy nagyon szép álom, és hála Istennek meg vannak hozzá az anyagi keretek is, és ha jól értem, ez azt jelenti, hogy az utazások tovább folytatódnak, de Ön kiterjeszti az alapműködését más kelet-európai országokra is, a Szovjetunióra példái. - A Szovjetunióban nagyon aktívak vagyunk. Sajnos Csehországban még erre nem volt meg az alkalmunk, mert ott a rendszer ezt még nem tudja talán elviselni. Most éppen áprilisban volt az első alkalom, ahol a dubrovniki szabadegyetemen több tanfolyamot támogatott az alapítvány, ahol szovjet, lengyel, magyar, egy pár cseh, egy pár bolgár és aztán jó pár nyugati emberek jöttek össze kelet-európai történelmet, irodalmat, szociológiát és más problémákat átbeszélni. - Amíg mások a jachtjukon ülnek és a lábukat a vízbe lógatják, addig Soros György a nyílt társadalom számára javait átengedi, és úgy látom, célja az, hogy a Nyugat is megismerje Keletet, ne csak a Kelet Nyugatot. - Ezt ne túlozzuk el, mert ha a feleségem meghallja, rögtön elvonja tőlem az összes pénzt. Ne mondjuk, hogy az összes pénzemet erre költöm, megtartok azért magamnak is egy kicsit. +++
1989. május 1., hétfő
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|