|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
Kiss László az Edzői Tanács új elnöke
|
1990. október 24. szerda (MTI) - Szerdán ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség elnöksége. A csaknem ötórás tanácskozás kezdetén a testület tagjainak sorába kooptálták Tóth Ákos általános igazgatót, és a szövetség mindenkori gazdasági ügyintézőjét, aki pillanatnyilag Kelemen Ildikó. Az ülésen a legnagyobb súllyal költségvetési, gazdálkodási kérdésekről esett szó. Tóth Ákos bejelentette azt is, hogy a Komjádi uszoda átépítési munkálatai miatt - amelyet egy amerikai cég végez - hamarosan, legkésőbb jövő év elejéig ki kell költöznie a szövetség irodájának jelenlegi épületéből.
November elsején háromhetes edzőtáborozásra Perth-be, a jövő januári világbajnokság színhelyére utazik a válogatott keret, 15 taggal. A csapat összetétele rövidesen eldől. Az országos bajnokságot, amely az utolsó válogató a világbajnokságra, december 4-19. között rendezik meg a Komjádi uszodában. (Az csak remélhető, hogy addigra megjavítják a jelenleg még rossz eredményjelzőt.) Visszatérve a perth-i edzőtáborra: erre az egyesületek saját pénzükből utaztatják a válogatott keretben figyelembe vett úszókat.
Az ülésen elfogadták az 1991-es versenynaptárt, és szó esett a szövetség alapszabályának módosításáról is. Végül a közelmúltban lemondott Sós Csaba helyére Kiss Lászlót választották meg az Edzői Tanács elnökének.+++
1990. október 24., szerda 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|