|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtószemle
|
London, 1990. május 10. (BBC, kora reggeli híradás) A Times fényképes beszámolót közöl a walesi herceg és felesége tegnapi bugaci látogatásáról. A Nagy Imre érdemérmet itélték oda Károly hercegnek címmel megjelent cikk mellett a lap fényképet közöl arról amint tegnap a trónörökös pár Bugacon egy fogaton kört tesz.
A lap Budapestre kiküldött tudósítója beszámol arról, hogy Károly herceg a Történelmi Emlékbizottság három tagjától vette át az emlékérmet, mellyel rajta kívül eddig Bush, amerikai Mitterrand, francia és Havel, csehszlovák elnököt tüntették ki. Károly herceg a Times szerint nagy megtiszteltetésnek véli, hogy a Történelmi Igazságszolgáltatás Bizottsága neki adományozta az emlékérmet.
A Daily Telegraph is fényképet közöl Károly herceg és neje bugaci látogatásáról. Ezen Diana hercegné látható amint lovastudásukat bemutató csikósokkal vált néhány szót.
De ugyancsak beszámolnak a lapok a Szabad Demokraták Szövetségének arról a tegnap előterjesztett javaslatáról, hogy Magyarország azonnal lépjen ki a Varsói Szerződésből.
A Financial Times szerint a legnagyobb ellenzéki párt javaslata váratlan helyzetet teremt a Magyar Demokrata Fórum számára, jóllehet annak számos tagja szimpátiával viseltet a kezdeményezés iránt. Ugyanakkor mint a lap budapesti tudósítója rámutat arra ez a lépés szemben áll az MDF elnöke és az új magyar kormány leendő feje, Antall József óvatos külpolitikájával.
A lap idézi az MDF koalíciós partnerének a Kisgazdapártnak vezető alakját, Torgyán Józsefet, aki szerint a kisgazdák nem tehetnek mást minthogy támogassák az SZDSZ javaslatát. Ebben a lap kihívást vél felfedezni az MDF-vel szemben.
Az Independent budapesti tudósítója, Karacs Imre ugyanakkor arra helyezi a hangsúlyt, hogy az SZDSZ jóllehet az 1956-os Nagy Imre kormány nyilatkozata alapján javasolja a Varsói Szerződésből való kiválást, e cél elérését tárgyalásos úton tartja megvalósíthatónak.
A Daily Telegraphban pedig Fischer Tibor arra mutat rá, hogy a magyar hadsereg aligha tekinthető a Varsói Szerződés integráns részének hiszen a behívott katonák nagy része útépítéssel és más olyan mnkával tölti katonaidejét, melyet Nyugat-Európában a tanácsi alkalmazottak végeznek.+++
1990. május 10., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|