|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
felcím: Így látják a második forduló előtt főcím: Helyzetünk
megerősödését várjuk
|
Mit vár a most vasárnap tartandó második fordulótól a Független Kisgazdapárt? - kérdeztük PREPELICZAY ISTVÁNT, a párt főtitkárát.
- Több mint 70 jelöltünk maradt állva a második fordulóra. Ellentétben monjuk az MDF jelöltjeivel, a mi embereink nem annyira közismert személyek, de HITELES emberek az adott választókerületben. Bízunk abban, hogy jelöltjeinknek akár a fele is bekerülhet a Parlamentbe. Helyzetünk megerősödését várjuk a második fordulótól. Fontos szerepe lesz annak, hogy a helyi szervezetek miként tudnak megegyezni a többi párttal és a kölcsönös előnyök alapján miként lépnek vissza egymás javára. Pártunk vezetősége erre nézve nem adott semmiféle utasítást a helyi csoportoknak, szervezeteknek. E szinteken ugyanis mind a Magyar Demokrata Fórum, mind a Szabad Demokraták Szövetségének szervezetei többé-kevésbé eltérő álláspontokat képviselnek, s így a kisgazdák valójában csak helyben tudnak dönteni arról, hogy kit támogassanak. A Független Kisgazdapárt politikai bizottsága megállapodott abban, hogy valamennyi eddig megkötött megállapodás ÉRVÉNYES, s a továbbiakban a megyék, illetve a helyi szervezetek dönthetik el, hogy kit támogatnak a második fordulóban.
- Kikkel, pontosabban mely pártokkal tudnák elképzelni, hogy kormányt alakítsanak?
- Mi egyik párthoz sem kívánunk határozottan csatlakozni, mert ez előre vetítené egy majdani koalíció lehetőségét, s ezt még nem látjuk tisztán. Pártunk a magántulajdon elsődlegességét hírdeti, ezt azonban sokan annyira leegyszerűsítették, hogy kizárólag földprogramunkat, s annak is csak egy részét ismerik. Mindenféle koalíció alapja csak az lehet, ha a leendő partnereink elfogadják programunkat, amely önmagában nem csupán a földkérdésre vonatkozik. (MTI-Press)
1990. április 4., szerda 15:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|