|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató - Elfogadhatatlan a választások második
fordulójának elodázása (1. rész)
|
1990. március 13., kedd - A Szabad Demokraták Szövetsége nem
kívánja kampánytémává tenni a szovjet csapatok kivonásának
határidejét, véleménye szerint azonban a kérdésre a választások után
vissza kell térni - jelentette ki Pető Iván szóvivő az SZDSZ keddi
sajtótájékoztatóján a Kossuth Klubban.
Az SZDSZ szerint a magyar kormány előnytelen feltételekkel kötött megállapodást szovjet partnerével. Különösen kifogásolható, hogy a dokumentum nem jelzi: a szovjet csapatok jogalap nélkül tartózkodnak hazánkban - fűzte hozzá a szóvivő. Kis János, az SZDSZ elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: a csapatkivonásról kötött csehszlovák-szovjet megállapodás ilyen kitételt tartalmaz. Ennek pedig azért lett volna jelentősége a mi esetünkben is, mert ha a Szovjetunió vezetése egy ottani belpolitikai fordulat esetén változtatna a kivonás ütemezésével összefüggő elképzelésein, az az említett garancia esetén sokkal nehezebben lenne kivitelezhető. Elmondta még azt is, hogy az SZDSZ érvényesnek tekinti a Magyarország VSZ-tagságának felmondásáról szóló 1956. november 1-jei magyar kormánynyilatkozatot, s a választás után kezdeményezi a Nagy Imre-kormány e nyilatkozatának törvényerőre emelését. A továbbiakban pedig ennek talaján kívánja rendezni Magyarország viszonyát a Varsói Szerződéshez; vagyis nem Magyarország kilépéséről, hanem a viszony rendezéséről akar tárgyalni.
A sajtótájékoztatón bejelentették: a Szabad Demokraták Szövetsége táviratban üdvözölte Litvánia függetlenné nyilvánítását.
A szabad demokraták aggodalmuknak adtak hangot azzal a Magyar Hírlapban kedden megjelent cikkel kapcsolatban, miszerint ,,egyes pártok azt szorgalmazzák, hogy április 22-én legyen az országgyűlési választások második fordulója.,, Kifejtették: ebben a kérdésben az Országos Választási Bizottság illetékes dönteni. Az újabb forduló elodázása az SZDSZ szerint elfogadhatatlan, hiszen így tovább hosszabbodna az átmenet. Ugyancsak abszurd ötletnek tartják, hogy a parlamenti választásokkal egyidejűleg rendezzenek népszavazást a címerről. (folyt.köv.)
1990. március 13., kedd 17:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató - Elfogadhatatlan a választások második
fordulójának elodázása (2. rész)
|
Pető Iván sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az országos listát állító pártok parlamenti csúcsértekezletén nem sikerült megegyezni a hatalomátadás technikájáról. Nevezetesen arról, hogy miként választják meg a parlament elnökét, alelnökeit, milyen alapon lehet kormánymegbizatást adni. Az SZDSZ fenntartja azon álláspontját, hogy e normatív szabályozás hiányában a választások után bonyodalmak keletkezhetnek: elhúzódik a Parlament első ülésének összehívása, illetőleg késlekednek az ottani első tennivalók.
Kérdésekre válaszolva a szabad demokraták elmondták: az SZDSZ továbbra sem hajlandó olyan kormányban részt venni, amelyben szocialista párti politikusok vannak, hiszen ez ellentmond a rendszerváltással kapcsolatos elveiknek.
Az MDF és az SZDSZ kapcsolatára vonatkozó kérdésre, miszerint ,,a két szervezet gyűlölködése kölcsönös-e,,, Kis János kifejtette: az SZDSZ csupán politikai vitakérdésekben foglal állást, és nem uszít a Magyar Demokrata Fórum ellen. Hozzáfűzte: az SZDSZ választási kampányát nem az MDF ellen élezte ki, s a szabad demokraták némi csodálkozással állapították meg, hogy az MDF kampányában fő ellenfelének a Szabad Demokraták Szövetségét tekinti, és elhanyagolható módon vesz tudomást arról, hogy a választásban a volt állampárt utódpártjai is részt vesznek. Megjegyezte továbbá, hogy a kérdés megítéléséhez érdemes összehasonlítani a Magyar Fórumnak és a Beszélőnek az utóbbi hónapokban megjelent számait. (MTI)
1990. március 13., kedd 17:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1066 sz. hírre
|
A mai mtib1066 számú, SZDSZ-sajtótájékoztató - Elfogadhatatlan a választások... (1.rész) című hírünk 2. bek. 4. sorában a funkció helyesen:
Kis János, az SZDSZ megbízott elnöke ... --------- (MTI)
1990. március 13., kedd 18:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|