|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárti nagygyűlés Sopronban
|
1990. március 5., hétfő - Választási nagygyűlést tartott a
Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári Párt hétfőn Sopronban. A
gyűlés szónoka Torgyán József, a párt főügyésze bejelentette, a
Kisgazdapárt olyan tömegeket állított maga mögé , hogy már most
látható: megnyeri a választást. Ennek ellenére fontosnak tartotta
hangsúlyozni, hogy a visszarendeződés veszélyei még mindig
leselkednek. A múlt heti parlamenti ülésszakon nyilvánosságra került
legújabb belpolitikai botrányról szólva rámutatott: Németh Miklós
miniszterelnököt súlyos felelősség terheli, mert a hazaárulás
büntettét nem tárta időben az ország nyilvánossága elé, és nem
indítatott bűnvádi eljárást azok ellen, akik idegen katonai
hatalommal akarták a magyar szabadság felé vezető utat
eltorlaszolni. A Kisgazdapárt felszólította a miniszterelnököt, hogy
tegyen bűnvádi feljelentést a tettesek ellen - hangoztatta Torgyán
József. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a drámai
bejelentés csak ,,választási huncutság,, volt.
A továbbiakban hangoztatta, hogy a pártja a szovjet csapatok azonnali kivonását követeli. A Kisgazdapárt kormányzása első intézkedéseként felmondja a Varsói Szerződést, és felszólítja a szovjet csapatokat az azonnal távozásra - folytatta a párt főügyésze a közönség lelkes tapsa kíséretében.
A választási rendszerrel kapcsolatban kifejtette: a sok kis párt a jelenlegi hatalom machinációja nyomán jött létre. A hatalom célja a zavarkeltés, és a többpártrendszer lejáratásának szándéka volt - hangoztatta -, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a választás első fordulója után az ellenzéki pártoknak össze kell fogniuk az MSZMP utódpártjai ellen. Mert az MSZMP-nek legalább négy utódpártja van, figyelmeztetett velük: az MSZP-vel, az MSZMP-vel, a Hazafias Választási Koalícióval, és az Agrárszövetséggel szemben fel kell lépni az ellenzéki erőknek, hogy kiüssék őket a hatalomból. A társadalmi robbanást megelőző állapot, a gazdasági katasztrófa kialakításáért a jelenlegi hatalmat tette felelőssé. A Kisgazdapárt válságmenedzselő programot dolgozott ki - mondotta - amelynek célja, hogy a teljes politikai, gazdasági és erkölcsi válságból kiutat mutasson. Megmenteni az országot csupán az tudja, aki a politikát, a gazdaságot és az erkölcsöt egyként felkarolja, és visszaadja az emberek becsületes munkába vetett hitét - mondotta a párt főügyésze. (MTI)
1990. március 5., hétfő 21:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|