|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
A DISZ állásfoglalása a népszavazásra feltett kérdésekről és a köztársasági elnök alkotmányban rögzített jogköréről (3. rész) (OS)
|
Ezért nem szabad arra hivatkozva nem biztosítani a hatalmi ágak egyensúlyát, hogy ezzel a népképviselet hatalma korlátozódik, hiszen a Parlament valóságban pártharcok színtere, ami nagyon helyes, hiszen a vitákból lehet egy-egy kérdést több oldalról megvilágítani, és így az információk birtokában jól dönteni. A köztársasági elnök jogkörének megerősítésével, illetve a nép által történő megválasztásával azt kívánjuk elérni, hogy ez az önálló hatalmi ág a Parlamentben képviselettel rendelkező pártokat kompromisszumokra, önmérsékletre intse. Hiszen a köztársasági elnök funkciója, tevékenysége csak akkor kerül előtérbe, ha a Parlamentben lévő pártok egymással nem tudnak megegyezni, így koalíciós válságot előidézve nem biztosítják a folyamatok stabilitását. A fentiek védelmében bármikor, bárkivel hajlandók vagyunk vitába szállni, érveiket meghallgatni, de változatlan álláspontunk az, hogy a hatalmi ágak megosztása a politikában részt nem vevő nagy többség, a dolgozó nép védelmét biztosítja a politikában közvetlenül részt vevők kis csoportja, a politikai pártok stabilitását veszélyeztető torzsalkodásával szemben. Sarkadi Sándor Dr. Dobrossy István elnök főtitkár (OS)
1989. november 10., péntek 15:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|