|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF stratégiai tárcának tekinti a Honvédelmi Minisztériumot
"A honvédelem
ügyével, a Honvédséggel és a Honvédelmi Minisztériummal ennek
megfelelően kíván foglalkozni a jövőben is, amit számos
nyilatkozatban és nyilvános beszédben fejtett ki Antall József, az
MDF országos elnöke is. Ezért minden olyan nyilatkozat, amely ettől
eltér, félreértés, tévedésen alapul, vagy személyes véleményt
tükröz."
SZER, Világhíradó:
Az adósságok átütemezése
"... csábítónak látszik a gondolat, hogy az ország hitelezői
meghatározott időre halasszák el esedékes követeléseik
érvényesítését, tehát a törlesztések kifizetésére csak később
kerüljön sor. Vagyis: az ország kormánya kérje az átütemezést a
hitelezőktől.
Akik támogatják a gondolatot, arra hivatkoznak, hogy az ország
időt nyer. Egy megszabott időszakban nem nehezedik rá a törlesztés
terhe."
|
|
|
|
|
|
|
Olasz kommunisták: nincs harmadik út (1.rész)
|
Róma, 1989. március 24. péntek (MTI-Panoráma) - ,,Rendhagyó pártnak,, számított az Olasz Kommunista Párt szinte megalakulásától, s méginkább a demokratikus köztársaság megteremtésétől, amelyben (Togliatti révén) oroszlánrészt vállalt. Pragmatizmusa mindig felülkerekedett az ideológiai merevségeken, de az elméletet is igyekezett mindig hozzáigazítani az új követelményekhez. Az egyetlen nyugat-európai kommunista párt volt, amely tényleges tömegbefolyásra, s ennek révén politikai szerepre tudott szert tenni. A hetvenes években a választók egyharmadát tudhatta maga mögött, s még ma is az egynegyede szavaz rá.
A hatvanas években kihagyta ideológiai csomagjából a ,,proletárdiktatúrát,, , a hetvenes években a ,,marxizmus-leninizmust,, , a ,,párt vezető szerepének,, dogmáját, ott hagyta a ,,proletárinternacionalizmussal,, fémjelzett nemzetközi kommunista mozgalmat. S most, a héten megtartott 18. kongresszussal végleg lezárult ez a folyamat: a ,,demokratikus centralizmus,, lenini-sztálini követelménye kimaradt a szervezeti szabályzatból. Ezzel az utolsó szálat is elvágták, amely ezt a pártot a kommunista mozgalom gyökereihez fűzte. Miért nevezik akkor magukat kommunistáknak? A kongresszus a leghatározottabban szembeszegült azzal, hogy nevet változtassanak. Ragaszkodnak önazonosságukhoz, miközben érzik a változás szükségét a technológiai forradalom által előidézett új társadalmi körülmények között. Semmiképpen sem azért marad a régi név, mert eszmei-ideológiai alapállásukban különböznének a szocialista és a szociáldemokrata pártoktól. - Ha létrejönne a baloldali erők ,,közös háza,, - mondta Achille Occhetto főtitkár -, akkor a névváltoztatást is fontolóra lehet venni, jelenleg azonban Craxi szocialista pártja a szembenállást és a versengést erőlteti. Nem kétséges, hogy az OKP fejlődésében nemcsak a nyugat-európai körülmények játszottak szerepet, hanem az is, hogy a háború óta eltelt negyven év fokról fokra, és egyre világosabban bebizonyította a sztálini bürokratikus pártállammá vált intézményrendszer csődjét. A kelet-európai út zsákutcának bizonyult, s ez késztette őket új utak feltárására, az eurokommunizmus meghirdetésére Berlinguer idején. (folyt.)
1989. március 24., péntek 14:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|