|
|
|
|
Gorbacsov - válaszok
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. április 12. csütörtök (MTI-TUD) - A
Szovjetunió feldarabolódása véres polgárháborút eredményezhet, ezért
mindenképpen szükség van a föderáció megújítására - jelentette ki
Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára, államfő, a Komszomol-
kongresszus küldöttei előtt egyben a leghatározottabban elvetette az
országon belüli határok módosításának gondolatát.
A keddi találkozón, amelyről a Pravda csütörtökön adott részletes ismertetést, a párttal kapcsolatos kérdések sorában Gorbacsov hangoztatta: az SZKP KB e héten publikált levele nem a párt szakadására, a frakciók és a másként gondolkozók szétzúzására, hanem a párton belüli erők konszolidációjára irányult. Kijelentette ugyanakkor, hogy a Demokratikus Platform (az SZKP-n belüli reformista tömörülés) vezérei a kapitalizmus restaurálását sürgetik, s ezzel nem tud egyetérteni.
A főtitkári és államfői funkciók együttes gyakorlásáról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy ez az ország jelen helyzetében mindenképpen szükséges. Megemlítette ugyanakkor, hogy az SZKP nyári kongresszusán feltehetőleg szó lesz erről a kérdésről.
Az ország egységével foglalkozva leszögezte, hogy meg kell újítani a föderációt. Ellenkező esetben az ország feldarabolódása ugyanis - - mondotta - olyan véres polgárháborút indíthat el a Szovjetunióban, amelyből senki sem kerülne ki győztesen.
Litvániáról hangoztatta, hogy Moszkva politikai megoldást kíván. Nem tartotta lehetetlennek Litvánia közvetlen elnöki irányítását, bár erre szerinte csak abban az esetben kerülhet sor, ha csupán így lehetne szavatolni az állampolgárok biztonságát, a helyzet ellenőrzését, egy éles konfliktus kirobbanásának megelőzését. Ám reményét fejezte ki, hogy a közvetlen elnöki irányítás litvániai bevezetésére nem lesz szükség. +++
1990. április 12., csütörtök 13:36
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|