|
|
|
|
Belügyi iratok zárolása
|
-----------------------
München, 1990. január 10. (SZER, Magyar híradó) - Továbbra is nagy hullámokat ver a Belügyminisztérium telefonlehallgatási botránya. De milyen belügyi iratokat zároltak a vizsgálat során? - Szilágyi Sándor többek között erre a kérdésre kereste a választ:
- Ma délelőtt Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője és Fodor Gábor, a Fiatal Demokraták Szövetsége országos választmányi tagja a Katonai Főügyészségen járt.
Kis Jánost megkérdeztem, mi járatban voltak a főügyészségen?
- A Katonai Főügyész maga kérte Kolozs Gábort, a Fidesz választmányi tagját (sic ) és engem, mint a szabaddemokraták ügyvivőjét, hogy keressük fel őt. Mint mondotta, azért, hogy ne csak a sajtó útján váltsunk egymással jegyzékket, hanem személyes érintkezésben váljon világossá, hogy ki hogyan látja ezt az ügyet, amelynek a kivizsgálása jelenleg az ő feladata.
Tulajdonképpen egyetlen, számunkra fontos kérdésben próbáltuk tájékozódásra kihasználni ezt a találkozót, hiszen egyébként a vizsgálattal kapcsolatban ő felvilágosítást nem kívánt adni. Meg akartuk tudni, hogy ki, mikor zárolta a belbiztonsági szolgálat iratait és egyáltalán mit zároltak.
A katonai főügyész úrtól kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy pénteken a belügyminiszter zároltatta a belbiztonsági szolgálat iratait, ő pedig hétfőn. Tehát mielőtt az ügyészség maga a zárolást elrendelte volna, eltelt három nap. Arra a kérdésünkre, hogy voltaképpen mit zároltak, a belbiztonsági szolgálat teljes iratanyagát-e, vagy csupán a 7-es ügyosztály (sic ) iratanyagát - ennek az ügyosztálynak néhány dokumentumát hoztuk nyilvánosságra, - azt a választ kaptuk, hogy előszőr, tehát pénteken a 7-es ügyosztály irataanyagát, hétfőn azonban a belbiztonsági szolgálat teljes iratanyagát. (folyt.)
1990. január 10., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|