|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
A tények cáfolják Burlakovot (1. rész)
|
1990 július 10.,kedd - Az elhagyott szovjet katonai
gyakorlótereken lőszerek, veszélyes anyagok maradtak; ez dokumentált
tény - reagált kedden Keleti György ezredes, a HM szóvivője Burlakov
vezérezredes aznapi nyilatkozatára. A Szovjet Déli Hadseregcsoport
parancsnoka a TASZSZ-nak nyilatkozva azt állította, hogy a
Magyarországról kivonuló szovjet csapatok nem hagynak hátra
veszélyes lőszereket, s emiatt a magyar fél sem tiltakozott. A
tábornok szerint bizonyos körök Magyarországon hangulatkeltéssel
akarnak olyan helyzetet teremteni, amelyben a magyaroknak semmilyen
fizetési kötelezettsége nem maradna.
A csapatkivonással párhuzamosan folyik az átvett objektumok vizsgálata - válaszolta az MTI kérdésére a szóvivő. A tűzszerészek eddig 17 helyőrség 44 objektumát ellenőrizték. A vizsgálatok során összesen 3947 gyalogsági lőszert, 33 kézigránátot, 120 kézigránát gyújtót, 193 gyutacsot, 675 jelzőrakétát, valamint 568 indítópatront és más anyagot találtak. A veszélyes anyagokat megsemmisítették, de a tűzszerészek jegyzőkönyvet készítettek a ,,leletekről,,. Képviselői interpellációk, illetve a sajtóban megjelent tudósítások, képek alapján is nyilvánvaló, hogy a vizsgálatok után is maradtak veszélyes szerkezetek a korábbi szovjet katonai területeken.
Július 6-án Bócsa és Orgovány térségében a Környezetvédelmi Minisztériummal közös felmérést is végeztünk, amelyre a szovjet hadsereg képviselőit is meghívtuk - folytatta az ezredes. Sajnáljuk, hogy képviselőik csak a bejárás végén jelentek meg, ám így is nyilvánvalóvá vált: a területen szakszerűtlen robbantások során szétszóródott maradványok, elásott tüzérségi lőszerek vannak. Minderre többször is felhívtuk a szovjet szervek figyelmét.
Az átadott objektumok mentesítésére nem elegendő a kis létszámú magyar tűzszerész alegység, ezért rajtuk kívül műszaki utász egységek is részt vesznek a munkában. Felkészítésük május 7-én kezdődött. Vajon mi célt szolgál az utászok átképzése, ha a szovjet csapatok kivonulása után nem marad veszélyes anyag - érvelt Keleti György.
Nem szerencsés az ilyen sajtóháború - óvott az ezredes. Az elmúlt hetekben többször kellett reagálnunk szovjet nyilatkozatokra - folytatta -, amelyek szerint a magyar fél nem akar fizetni. Most Burlakov azt mondja, hogy a magyarok semmit sem akarnak fizetni a szovjet csapatok négy évtizedes magyarországi állomásoztatásáért. Abban igaza van a szovjet parancsnoknak, hogy nem ezért akarunk fizetni. (folyt. köv.)
1990. július 10., kedd 18:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|