|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kánikulai körkép (2. rész)
|
A szálláshelyeken még ezen a hétvégén sem volt ugyan teltház, de a sátorhelyek mintegy háromnegyede, a szállodai szobák fele már foglalt volt. A tóparti idegenforgalom az idén mérsékeltebb a korábbi években megszokottnál. A Kelet-Európából érkezett turisták közül csak kevesen tudják megfizetni a szálláshelyek és az étkezés árát, a hazai vendégek pedig - legalábbis a szezon eddigi tapasztalatai szerint - úgy tűnik, inkább csak strandolni járnak a tóhoz. Szerencsére a környék szépsége, romantikája sok holland és NSZK-beli turistát vonz, akik már törzsvendégként térnek vissza immár évek óta a szállodákba, kempingekbe.
A vízügyi szakemberek egyébként örülnek, hogy a tavalyinál kevesebb a vendég. A tó vízállása ugyanis a hosszan tartó aszály miatt az ideálisnál alacsonyabb. Biológiai problémát ez nem okoz, de a fürdőzők hétvégi rohama a szokottnál jobban igénybe veszi, terheli a tavat. A szakemberek attól tartanak, hogy ha a helyzet huzamosabb ideig nem változik, a víz minősége megsínyli ezt az állapotot. (MTI)
1990. július 1., vasárnap 18:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|