|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
2. sz. gyorshír
(1. rész) --------------------------
|
Politikai párbaj napirend előtt
1990. június 12., kedd - Az Országgyűlés keddi ülésnapján a napirend tárgyalásának megkezdése előtt többen kértek szót. Molnár Péter (Fidesz) a plénum előtt kérte a Ház elnökét: értelmeztesse az Ügyrendi és a Házbizottsággal a jelenlegi házszabályt annak érdekében, hogy állást foglaljanak a parlamenti vizsgáló bizottságok nyílt vagy zárt ülésrendjéről. A felszólaló ugyanis kifogásolta, hogy meglehetősen furcsa szavazati aránnyal a sajtóprivatizációs bizottság saját magának - a házszabállyal ellentétben - zárt ülésrendet állapított meg.
Kérésének az elnöklő Szabad György eleget tett.
Ezt követően Grezsa Ferenc (MDF) felolvasta az MDF parlamenti frakciójának nyilatkozatát, amely végül is heves vitát váltott ki, a Parlament ismét politikai szócsaták színterévé vált. A nyilatkozat lényege ugyanis az volt, hogy az Országgyűlés a nyári időszakban is dolgozzék az önkormányzatokról és azok választásáról szóló törvények megalkotása, így a helyhatósági választások szeptemberi megtarthatósága, illetve a közvagyon felelőtlen kezelése, a helyi politikai és gazdasági hatalom átmentésének megakadályozása érdekében. A nyilatkozat egyúttal rámutatott arra: minden olyan nyílt vagy burkolt kísérlet, amelynek célja e választások hátráltatása, súlyos támadás a kibontakozó demokrácia ellen. Ilyen kísérletnek minősítette az MSZP aláírásgyűjtő akcióját a köztársasági elnök közvetlen választásának elfogadtatására.
A nyilatkozat elhangzása után azonnal szót kért Pozsgay Imre, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Bejelentette: a szocialista képviselők is csatlakoznak az MDF indítványához, ám azonnal visszautasította azokat a gyanúsítgatásokat, amelyeket a nyilatkozatban érzékelt. Mint mondotta: a vita arról zajlik, hogy a kormány milyen mulasztásokat követett el a törvényelőkészítésben, miért kényszerítette bele a Parlamentet olyan meddő és időt húzó alkotmánymódosítási vitába az önkormányzatokkal összefüggő kérdések megtárgyalása helyett?
Torgyán József (FKgP frakcióvezető) ugyancsak csatlakozott az MDF felhívásához, viszont felhívta a szocialisták figyelmét arra: az előző kormányt és Parlamentet terheli felelősség azért, hogy a jelenlegi Országgyűlésnek még ma sincsenek meg a működéséhez szükséges alapvető feltételei, nincs többpárti házszabálya, nincs a képviselők jogállásáról szóló jogszabály.
Az elhangzottakra reflektált Kónya Imre (MDF frakcióvezető, majd Orbán Viktor (Fidesz frakcióvezető) is. (folyt. köv.)
1990. június 12., kedd 11:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|