|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Torgyán József nem kér miniszteri bársonyszéket
|
1990. április 21., szombat - ,,Nem én vagyok látható - mint
állítólagos munkásőr - a Hócipőben közölt fotón,, - jelentette ki az
újságíróknak Szegeden Torgyán József. A Független Kisgazdapárt
főügyésze szombaton Kübekházán találkozott a kisgazdákkal, majd
nagygyűlést tartott Szegeden. Ezt követően válaszolt az újságírók
kérdéseire, amelyek között első helyen természetesen a Hócipő című
szatirikus lapban megjelent fényképre vonatkozó szerepelt. A
főügyész hozzátette, hogy szándékában állt pert indítani az újság
ellen, de a főszerkesztő Farkasházy Tivadar ígéretet tett a
helyreigazításra. Amennyiben ez megtörténik, a főügyész lemond
szándékáról. Mint elmondta, szívesen eláll a büntetőeljárás
megindításától, mert álláspontja szerint miután negyven évig
korlátozott volt a szabad véleménynyilvánítás, egyetlen újságíróval
szemben sem fog fellépni, ha az esetleg tévesen interpretálná
gondolatait. Véleménye szerint ugyanis a sajtó törte meg a
monolitikus államhatalmat.
Érzése szerint az őt gyakorta érő rágalmak ellenére mellette áll a pártvezetés túlnyomó többsége és az egész tagság, ezért rendkívül erősnek érzi helyzetét - mondta egy másik kérdésre Torgyán József. Az egész ország előtt nyilvánvalóvá vált, hogy össztüzet indítottak ellene, éppen azért, mert ő volt a Kisgazdapárt frontembere, aki mindig kiállt a vidéken élők, főként a parasztság érdekei mellett. A falvakban annyira féltek az emberek, hogy csodaszámba ment, amikor a főügyész ki mert mondani bizonyos tényeket - jelentette ki. Az ellene irányuló össztüzet egy szűk kör féltékenységből eredő aknamunkájának minősítette, amelyre nem kívánt reagálni.
Nem szerencsés a Kisgazdapárt parlamenti képviselőinek életkora - vélekedett Torgyán József. Ez a frakcióvezetésre fokozott terheket ró. A fiatalításban nem léptek előre, megítélése szerint a vezetői munka nem volt megfelelő ebben a kérdésben. A nagyválasztmánytól reméli a hatékony vezetés létrehozását, amely minden területen gyökeres fordulatot eredményez.
Kifejezetten frakcióvezetőként kíván Torgyán József tevékenykedni, miniszteri bársonyszékbe - bár véleménye szerint megilletné - nem akar ülni. Mint mondta: a parlamenti munka most a legfontosabb, ott fog eldőlni az ország sorsa. (MTI)
1990. április 21., szombat 21:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|