 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Budapesten tanácskoznak a Riói Csoport és a kelet-közép-európai
országok külügyminiszterei (1. rész)
|

1990. április 9., hétfő - Csütörtökön Budapesten találkoznak
a Riói Csoport és a kelet-közép-európai országok külügyminiszterei.
A hét dél-amerikai országot tömörítő konzultatív-egyeztető fórum -
amely 1987 novemberében jött létre nyolc taggal, de Panama tagságát
később felfüggesztették - az Európai Gazdasági Közösséggel már eddig
is több közös tanácskozást tartott, s most első ízben kezdeményezett
eszmecserét hét kelet-európai állammal. A magyar fővárosba is az EGK
külügyminisztereivel folytatandó megbeszélésről, Dublinból érkeznek
a Riói Csoport delegációi - jelentették be hétfőn a
Külügyminisztériumban tartott tájékoztatón. Elhangzott: a perui,
valamint csehszlovák, az NDK-beli és a szovjet küldöttséget a
külügyminiszter első helyettese vezeti. Argentínát, Brazíliát,
Kolumbiát, Mexikót, Uruguayt és Venezuelát, valamint Bulgáriát,
Lengyelországot, Magyarországot és Romániát a külügyi tárca
irányítója képviseli. A kötetlen megbeszélésen mindenekelőtt az
együttműködés lehetőségeinek bővítését tekintik át, s nem tervezik
közös nyilatkozat, megállapodás aláírását.
A ,,Nyolcak,, a polgári demokratikus rendszerek külpolitikai és külgazdasági érdekeit védő, egyeztető tömörülés. Mivel azonban a térség lakosságának és termelési kapacitásának négyötödével bír, joggal lépett fel a térség általánosabb külpolitikai érdekeiért is. A Riói Csoport államfői évenként egyszer, külügyminiszterei háromszor, az egyéb tárcák vezetői ad hoc jelleggel tanácskoznak, s csak olyan kérdésekben hoznak nyilvánosságra közös állásfoglalást, amelyekben teljes az egyetértés.
Nagy Lajos, a Külügyminisztérium főosztályvezetője a konferencia előkészítése kapcsán emlékeztetett arra, hogy hazánk a közép- és dél-amerikai térség 20 országa közül 16-tal áll diplomáciai kapcsolatban; a politikai kontaktusok élénkek. A latin-amerikai országokkal megkötött mintegy félszáz egyezmény többsége a kereskedelmi és a műszaki-tudományos kapcsolatokat öleli fel, ám ezek ellenére a gazdasági együttműködés alacsony szinten maradt. A nyolcvanas évek során a forgalom nagysága 300 millió dollár körüli volt, tavaly 289 milliót tett ki. Egyenlege magyar szempontból tartósan negatív, a magyar export 1989-ben 81 millió dollár volt. A passzívum fő oka az, hogy hazánk több alapvető nyersanyagot a latin-amerikai országokból szerez be, de e vásárlásokat nem tudjuk exportunk fokozásához kötni. (folyt. köv.)
1990. április 9., hétfő 15:20
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|