 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az egyéni választókerületek jelöltjeire leadott szavazatok
előzetes eredményei (6. rész)
|

Békés megye 3. sz. választókerület: ----------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 37.889. Szavazók száma: 16.543 (43,66 százalék). Érvényes szavazatok száma: 16.066 (97,11 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Pásztor Gyula (FKgP) 8.344 51,93 2. Csurka István (MDF) 7.722 48,06
Békés megye 4. sz. választókerület: ----------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 39.852. Szavazók száma: 15.464 (38,8 százalék). Érvényes szavazatok száma: 15.190 (98,22 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Pelcsinszky Boleszláv (SZDSZ) 6.603 43,46 2. Kazinczy István (FKgP) 4.495 29,59 3. Lehoczki Mihály (MSZP) 4.092 26,93
Békés megye 6. sz. választókerület: ----------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 53.704. Szavazók száma: 25.825 (48,08 százalék). Érvényes szavazatok száma: 25.561 (98,97 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Varga Zoltán (MDF) 10.769 42,13 2. Domokos Tibor (FKgP) 10.609 41,5 3. Olajos Imre (MSZP) 4.183 16,36
Békés megye 7. sz. választókerület: ----------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 45.454. Szavazók száma: 18.406 (40,49 százalék). Érvényes szavazatok száma: 17.947 (97,5. százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Remport Katalin (MDF) 11.435 63,71 2. Bakos István (FKgP) 6.512 36,28 X X X
(folyt.köv.)
1990. április 9., hétfő 03:44
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|