 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választás ,90 - vidék (2. rész)
|

Hajdú-Bihar megye kilenc egyéni választókerületében délután 4 órakor már eredményesnek volt minősithető a szavazás második fordulója. A szavazáson a jogosultak legalább egynegyede mindenütt megjelent, legtöbben a püspökladányi központú 6. számu választókerületben adták le voksukat (35,16 százalék). Legkevesebben a Hajdúhadház-Téglás 4. számu választókerületben szavaztak (25 százalék körül), ahol kilenc képviselőjelölt volt, mert a korábbi eredménytelenség miatt meg kellett ismételni a szavazást.
Komárom megyében délután 5 óráig mind az öt választókerületben eredményesnek lehetett minősíteni a szavazást, mintegy 35-40 százalékos volt a részvétel.
Szabolcs megyében tiz választókerületből eddig már négyből jelentették, hogy eredményesnek minősíthető a szavazás, éppen abból a négyből, ahol az első fordulóban nem sikerült a döntéshez szükséges voksokat megszerezni. A nagykállói 4. számu választókerületben hat jelölt indult, a választásra jogosultak 35,5 százaléka ment el, a baktalórándházai 5. kerületben 33,5 százalék volt a megjelentek aránya, akik hét jelöltre szavazhattak. A kisvárdai 7. számú választókerületben 16 óráig a szavazásra jogosultak 35 százaléka adta le voksát hét jelöltre, a vásárosnaményi 8. számu választási kerület nyolc jelöltjére a jogosultak 37 százaléka szavazott.
Borsod megyében délután 4 órára mind a tizenkét országgyűlési választási kerületben meghaladta a leadott szavazatok száma az eredményességhez szükséges 25 százalékot. A választói névjegyzékbe felvett 53O 765 állampolgárból 4 óráig 168 981 adta le voksát, ez 31,84 százalékos megjelenést jelent.
Zala megyében mind az öt választókerületből azt jelentették, hogy délután 4 óráig már annyian szavaztak, amennyi elég az eredményességhez. A legtöbben a zalaegerszegi 1. választókerületben adták le voksukat, az arány meghaladta az 5O százalékot, a legkevesebben a zalaszentgróti 5. választókerületben kivántak élni lehetőségükkel; az arány alig haladta meg a 25 százalékot. (folyt.köv.)
1990. április 8., vasárnap 18:08
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|