 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Reggeli lapszemle 2.
|

London, 1990. április 7. (BBC, kora reggeli híradás)
A ma reggeli brit lapok nemzetközi hírei között habár kisebb terjedelemben mint két héttel ezelőtt több cikk is található a magyarországi választások holnapi második fordulójáról.
A Financial Times Budapestről küldött jelentését közli, aki úgy látja, hogy a két legerősebb párt egyike sem lesz képes szilárd kormány megalakítására a másik nélkül. A kisgazdák és a kereszténydemokraták bevonásával létrehzott választási szövetséget mindenesetre konzervatívnak minősített kormánykoalíció lehetséges előfutárának tekinti. A cikkíró megjegyzi, hogy az elmúlt napokban a szabad demokraták többízben kifejtették, hogy a két fő párt a váltógazdálkodására lenne szükség, ugyanakkor megcsillantották a nagykoalíció lehetőségét is.
A lap ismerteti Antall József az MDF vezetőjének álláspontját is miszerint úgymond, nem szélsőségesekből, hanem mérsékeltekből, illetve szakértőkből álló kormányt látna a leghasznosabbnak. A Financial Times cikke szerint a Híd Csoport és a Kékszalag Bizottság tevékenysége során kiderült, hogy a két párt gazdasági szakértői képesek az együttműködésre. A lap említést tesz róla, hogy a Kék Szalag Bizottság tegnap hozta nyilvánosságra az új kormány első száz napjának gazdasági csomagtervét és úgy véli, hogy amennyiben létrejön a két nagy párt kényszerházassága ez a program képezheti az új kormány működésének kereteit.
A Daily Telegraph Fischer Tibor Budapestről keltezett cikkét közli, aki arról ír, hogy a magyar lakosság megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy hamarosan megalakul az új kormány, amelyik végre nekiláthat a gazdasági helyzet megszilárdításának. A cikkíró szerint valószínü, hogy a második fordulóban már csak jóval kevesebben járulnak az urnákhoz. Ebben az is szerepet játszik, hogy az emberek némiképpen elvezítették illuzióikat a demokráciával kapcsolatban. Annál is inkább, mivel sokan úgy vélik, hogy az új kormány rövid távon képtelen lesz urrá lenni a nehézségeken és a lakosság anyagi helyzetében nem állhat be gyors javulás. A cikkíró szerint még mindig az a legvalószínübb, hogy a szabad demokraták és a demokrata fórum alakítja meg az első koalíciós kormányt. (folyt.)
1990. április 7., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|