|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Vállalkozók Pártja képviselőjelöltjei (1. rész)
(OS)
|
1990. február 15., csütörtök -
BUDAPEST kerület választókerület képviselőjelölt
IV. 5. Bartos Gábor VI. 8. Kolozsvári Mihály, üzemmérnök XI. 17. Várkonyi József, mérnök-közgazdász XIII. 19. Czakó Attila, üzemmérnök XIV. 21. Iványi Attila, mérnök XIV. 22. Érci László, technikus látszerész XVI. 24. Tőzsér Ernő, nyugdíjas lakatos XVIII. 26. Dedeó Gyuláné XVIII. 27. Kun József, villanyszerelő Havadtői József, órás Lenkey Géza, esztergályos kisiparos Bősze Alajos, szállító
választókerület székhely képviselőjelölt BÁCS-KISKUN MEGYE
1. Kecskemét Wolf János, gumijavító 2. Kecskemét Erdősi Imre 3. Tiszakécske Kovács Géza, taxis 4. Kunszentmiklós Baski András, tanító 5. Kiskunfélegyháza Seress Jenő, magánkereskedő 7. Kalocsa Lakatos Tivadar,
magánkereskedő FEJÉR MEGYE Lévai László, kőműves Mach Gyula, vállalkozó Határ Zoltán, szabó Aniszfeld Erzsébet,
bőrdíszműves
(folyt.köv.)
1990. február 15., csütörtök 16:41
|
Vissza »
|
|
A Vállalkozók Pártja képviselőjelöltjei (2. rész)
(OS)
|
választókerület székhely képviselőjelölt GYŐR-SOPRON MEGYE 1. Győr Koós József 2. Győr Oláh Imre, órás 4. Mosonmagyaróvár Fazekas György 5. Csorna Karakas Ferenc 6. Kapuvár Szalay Rezső
HEVES MEGYE 1. Eger Gyetvai József 6. Füzesabony Benke László
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 3. Szolnok Vereb Dér Ferenc 4. Szolnok Pócs Lajos KIOSZ megyei titkár
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Murányi Ferenc Tirol István Mócher Imre Szücs György Juhász Józsefné
NÓGRÁD MEGYE 1. Salgótarján Horváth József, fényképész 3. Szécsény Frenkl Gábor, teherszállító
PEST MEGYE Folt Béla Varga János Vonnák Sándor Gyimesi István Makai Béla
SOMOGY MEGYE Katona Sándor Banelli Árpád
(folyt.köv.)
1990. február 15., csütörtök 16:44
|
Vissza »
|
|
A Vállalkozók Pártja képviselőjelöltjei (3. rész)
(OS)
|
választókerület székhelye képviselőjelölt SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE 1. Nyíregyháza Somos Gábor, igazgatóhelyettes 2. Nyíregyháza Donka Miklós, taxis 3. Tiszavasvári Bokor Imre a hadtudomány doktora 4. Nagykálló Horváth László, magánkereskedő 5. Baktalórántháza Nagylucskai László 6. Nyírbátor Berecz Miklós, taxis 6. Nyírbátor Nagy László, iparos 7. Kisvárda Heiner Ferenc, taxis 8. Vásárosnamény Törős Barna, fafaragó 9. Mátészalka Szántó Miklós, iparos 10. Fehérgyarmat Varga Károly, iparos
területi listán: Pózmán Róbert KIOSZ megyei titkár Fischer Pál KIOSZ főtitkár Milesz István pártfőtitkár Bokor Imre a hadtudomány doktora
(OS)
1990. február 15., csütörtök 16:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|