|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (15. rész)
|
Majd aggodalmát fejezte ki azért, hogy az Országgyűlés az Országos Választási Bizottság tagjává nevezte ki Torgyán Józsefet, ,,az egyik kisgazdapárt vezetőjét,,, akinek azt a kijelentést tulajdonította: ,,aki nem szakít 180 fokosan a bolsevik elvekkel, az fasiszta elveket vall. Ez jelenleg érvényes a Magyar Szocialista Munkáspártra, amely nem szakított korábbi bolsevik politikájával, de a Magyar Szocialista Pártra is.,, Feltette a kérdést: ilyen nézetekkel hogyan tudja majd Torgyán József biztosítani a választások tisztaságát?
Hámori Csaba a továbbiakban arról szólt: a demokratikus erők érdekeltek abban, hogy az ország sorsának meghatározásában elszigetelődjenek a szélsőséges nézetek. ,,Mi a múlt év nyarán a demokratikus átalakulás érdekében ültünk le tárgyalni a háromoldalú nemzeti asztalhoz. Mindent megtettünk azért, hogy a szeptember 18-án aláírt megállapodás törvénnyé váljon. Sajnos akadtak tárgyalópartnereink között olyanok, akik a nemzeti konszenzus alapjául szolgáló megállapodást nyomban megtorpedózták, s azóta is egyfolytában azon fáradoznak, hogy minél több zavart okozzanak a megállapodás megtartásában, vagy éppen hátráltassák annak végrehajtását,, - mondta. Majd így folytatta: az átalakuló társadalom távlatokban is gondolkodó politikai erőinek az a véleménye, hogy jelenleg mindennél fontosabb az ország kormányozhatósága, a stabilitás, a kormányzati feladatok zavartalan ellátása. Legyen a nemzeti és a társadalmi felelősség próbatétele, hogy minden demokratikus politikai erő együttműködik a közösen elhatározott és elfogadott békés átmenet feltételeinek biztosításában, olyan légkör kialakításában, hogy az emberek valóban szabadon, félelem nélkül dönthessenek a márciusi választásokon. Ez az állásfoglalása a Magyar Szocialista Párt parlamenti csoportjának, amely ezért felhívja az ország demokratikus erőit a szélsőséges, a tisztességtelen eszközök elleni harcra. Az MSZP képviselőjeként Hámori Csaba felhívással fordult a politikai egyeztető tárgyalások résztvevőihez, hogy járuljanak hozzá a tárgyalások dokumentumainak nyilvánosságra hozatalához, az Országgyűlés és a kormány elnökéhez pedig azért, hogy hozzák nyilvánosságra a múlt év decemberében a különböző politikai erőkkel és társadalmi szervekkel folytatott tárgyalások jegyzőkönyvét. Felhívta a köztársaság ideiglenes elnökét, szorgalmazza, hogy a pártok, a kormány, a társadalmi, az érdekvédelmi szervezetek ismét üljenek tárgyalóasztal mellé, s újra tegyenek hitet, vállaljanak felelősséget a békés átmenetért. (folyt. köv.)
1990. január 24., szerda 15:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|