|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-japán kereskedelmi kapcsolatok (2. rész)
|
Vegyesvállalatok alapításában, magyarországi tőkeberuházásokban a japán vállalatok mind ez ideig meglehetős óvatosságot mutattak. A nyolcvanas évek elejétől ez a tartózkodás némileg oldódott, amit a meglévő közös vállalatok fémjeleznek, számuk azonban elenyésző az újonnan alakuló egyéb külföldi tőkeérdekeltségű vállalkozások között. 1979 és 1989 között mindössze öt vegyesvállalat jött létre. A folyamatban lévő tárgyalások közül az egyik legjelentősebb a Suzuki személygépkocsi-összeszerelő vegyesvállalat terve, amelyet az elképzelések szerint mintegy 140 millió dolláros japán beruházással létesítenek.
A japán miniszterelnök látogatása során előreláthatólag keretszerződést írnak alá a Toyota céggel. Ennek alapján a teljes magyar mentőautóparkot lecserélik Toyota gépkocsikra. Az elképzelések szerint 1990-ben 200, 1991-ben és 1992-ben 300-300, 1993-ban és 1994-ben 250-250, összesen tehát 1300 mentőautót szállít a japán cég. A gépkocsikat hazai gyártású berendezésekkel, műszerekkel szerelik majd fel. (MTI)
1990. január 13., szombat 22:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|