|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nemzeti csúcs 2.
|
Tudom, alapvetően örülni kell. Végre, hogy több párt, többféle érdekképviselet nyíltan vállalhatja nézeteinek, érdekeinek védelmét, az ezek érvényesítéséért való politikai harcot. S az is természetes, hogy e politikai harc nem angolkisasszonyok koraesti bájolgása, hanem érvek és ellenérvek kemény csatája, amiben olykor nemcsak a páncél horpad, hanem hús is szakad. (csont is törik ). Ez már FÉLIG Európa. TELJESEN európaivá akkor válhatunk, ha kitanuljuk a korszerűen civilizált harcmodorokat is. Nem egyszerűen a fair play alapelveit, hanem a "balhorog" és a letaglózás, a "jobbegyenes" és a lebunkózás közti különbséget. Hogy az előbbiek hamarabb kitiltódjanak a ringből. A hétvégi tanácskozásnak akkor lesz értelme, ha minden résztvevő felméri: mennyi VALÓS ereje van, s azzal mit és hogyan kíván elérni. Ebben is létparancs a józanság. Meg abban is, hogy a mégoly fontos saját érdek, legyen az párté vagy másfajta tömörülésé, nem válhat a "mindent vagy semmit" próbakövévé, mert akkor az érdekképviselet egyeztetés helyett zilált tülekedéssé válhat. Igazából a legtöbbünk azt reméli, hogy a nemzeti csúcstalálkozó nem olyan kötélhúzás lesz, amelyben a bármely fél a másikat kibillenti egyensúlyából. Most nem ez a tét. Bizonyos értelemben pontosan az ellenkezője: olyan finom egyensúlyok kialakítása, amik olykor egymást erősítve, máskor egymást ellentételezve, de mindenképpen - biztonságot adnak az ország haladásához. A sok elméleti óra próba után alighanem a hét végén lesz az első igazi "gyakorlati foglalkozás" a két összevont tantárgyból, amit deemokráciának és gazdasági túlélésnek hívnak. S közel a vizsga is. Történelem tanár úr előre figyelmeztet: bukás esetén nincs pótvizsga. Csak "korszakismétlés" van, rettenetesen felemelt tandíjjal. (MTI-Press)
1989. december 7., csütörtök 13:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|