 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Országgyűlés - harmadik nap (38. rész)
|

Az Országgyűlés novemberi ülésszaka harmadik napjának eseményei dióhéjban: Csütörtökön az eredeti napirendtől eltérően személyi kérdések megvitatásával folytatta munkáját az Országgyűlés. A képviselők szavaztak az Alkotmánybíróság tagjainak ajánlott jelöltekről, illetve az Állami Számvevőszék elnökhelyettesi jelöltjéről; (A listára került jelölteket az ülésszak későbbi periódusában titkos szavazással választották meg.) Ezt követően az elnöklő Jakab Róbertné bejelentette, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság állásfoglalása szerint az adótörvények közül három nem alkalmas tárgyalásra. Ezért a testület azt javasolta a kormánynak: vonja vissza e törvényjavaslatokat. Az Országgyűlés reform-, valamint terv- és költségvetési bizottsága együttes ülésén viszont az a javaslat született, hogy a törvénytervezeteket tárgyalják meg. Mivel a kormány a törvényjavaslatokat nem vonta vissza, a képviselők megkezdték azok tárgyalását. Békesi László pénzügyminiszter expozéja következett az adótörvények módosításáról. A törvénytervezetekkel kapcsolatos bizottsági állásfoglalásról Fekete János, a reformügyi ad hoc bizottság elnöke adott tájékoztatást. Az elnöklő Jakab Róbertné - elnézést kérve a bizottsági előadótól - félbeszakította az előterjesztést, s bejelentette: az ülésszakra megérkezett Ro Te Vu, a Koreai Köztársaság elnöke. Az országgyűlés köszöntötte az államfőt, aki ezt követően beszédet mondott a törvényhozó testület előtt. Ezt követően Fekete János félbemaradt felszólalásával folytatták a napirendet. A bizottsági vélemény elhangzását követően megkezdődött a személyi jövedelemadó feletti általános vita. Felszólalt: Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.); Elek József (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 13. vk.); Polgárdi József (Pest m., 17. vk.); Pál József (Győr-Sopron m., 1. vk.); Balogh László (Békés m., 14. vk.); Varga Miklós (Veszprém m., 10. vk.); Szabóné dr. Kakas Irén (Vas m., 8. vk.); Kovács Lászlóné (Budapest, 7. vk.). A vita közben Pesta László, az Országgyűlés jegyzője bejelentette, hogy megtörtént a szavazás és annak értékelése. Az Alkotmánybíróság tagjává választották dr. Ádám Antalt, dr. Kilényi Gézát, dr. Solt Pált, dr. Sólyom Lászlót és dr. Zlinszky Jánost. Az Állami Számvevőszék elnökhelyettesévé dr. Nyikos Lászlót választották meg. (folyt.köv.)
1989. november 23., csütörtök 19:20
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|