|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárti tagtoborzó nagygyűlés Tarpán (1.rész)
|
1989. november 5., vasárnap. - A Független, Kkisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt vasárnap tagtoborzó országos nagygyűlést tartott a Szabolcs megyei Tarpa községben. A gyűlésen a szatmári, beregi, nyírségi tájegységek, a szomszédos megyék, a Dunántúlról és két fővárosi kerületből érkezett párttagok, valamint érdeklődők - mintegy ezer-ezerkétszan - vettek részt. Az összegyűltek a község főteréről indultak a köztemetőbe, ahol lerótták kegyeletüket Bajcsy-Zsilinszky Endre sírjánál. A sírra koszorúkat helyeztek el a kisgazdapárti szervezetek képviselői, köztük barátja és kortársa, a 92 éves Csóri Áron is.
A rendezvényen a párt országos központjának több vezetője mondott beszédet. Elsőként Vörös Vince, a kisgazdapárt elnöke szólt a harmincezres tagságot számláló mozgalom jelenlegi helyzetéről és az eljövendő időszakról. Hangsúlyozta: a megkezdett út nem lesz könnyű, ám a magyar parasztságnak kezében van saját sorsának irányítása, s ezzel a lehetőséggel élnie kell, hogy megszabaduljon végre nyomasztó helyzetéből, amelyben a mai napig él. Meg kell találnia a módját annak, hogy az 1947-es szinten visszanyerje a földtulajdon jogát. Ezért szakbizottságokat kell létrehozni a földjogi rendezési terv elkészítésére. Fontos továbbá a szakmai tudás gyarapítása, ezen felül segíteni kell anyagilag is az egyéni gazdálkodás kibontakozását. Újjá kell éleszteni az arany- és ezüstkalászos gazdatanfolyamokat és a népfőiskolai rendszert. Dr. Boross Imre pártfőügyész - egyebek között - politikai, gazdasági és erkölcsi válságról beszélt. Megjegyezte: azt vetik a kisgazdapárt szemére, hogy jelszavakban gondolkodik. Ez nem így van. Példaként említette a hármas jelszót: isten, haza, család. Szerinte e három szó valóságos programot jelöl meg, e nélkül nincs felelős, cselekvő összefogás. Ezután dr. Torgyán József, a választási iroda vezetője szólt, mint mondotta: olyan legitim parlamentre és szakértői kormányra van szüksége az országnak, amely kifejezi és képviseli a vidéki választók érdekeit. A köztársaságielnök-választásról szólva elmondta: szerinte előbb új Parlamentet kellene létrehozni, és csak ezt követően választani köztársasági elnököt. (folyt.köv.)
1989. november 5., vasárnap 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|