 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A HNF Budapest V. Kerületi Bizottságának közleménye (1. rész) (OS)
|

1989. október 25., szerda - A Hazafias Népfront V. Kerületi Bizottsága sajnálattal veszi tudomásul az V. Kerületi Ellenzéki Kerekasztal tiltakozását. Meggyőződésünk, hogy a tiltakozás elhamarkodott és bizonyos félreértéseken alapul, ezért nem tartjuk olcsó, demagóg kijelentésnek az alapvető állampolgári jogra való hivatkozást Ezúton is kijelentjük, hogy a Hazafias Népfront V. Kerületi Bizottsága szigorúan és következetesen az 1983. évi III. törvényben foglaltak szerint járt el, amikor hivatalosan kezdeményezte a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságánál, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsán keresztül kezdeményezze az Elnöki Tanácsnál az időközi képviselői választások kiírását a 14. számú választói kerületben. Az is tény, hogy egyúttal kifejeztük aggályunkat az időközi választások kiírásával kapcsolatban. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Elnöki Tanács egyik legutolsó aktusában mérlegelési jogkörét feledve, kiírta az időközi választásokat, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az ésszerűséget és a döntés anyagi, erkölcsi következményeit. Törvénytisztelő testületként természetesen tudomásul vesszük a döntést, részt veszünk a választás lebonyolításában és a kerületi bizottság döntése értelmében jelöltet is állítunk. Ugyanakkor ismételten hangsúlyozni kívánjuk, mert ezt kívánja a tisztesség és a kerületünkben lakó honfitársainkért érzett felelősség, hogy a választások megtartása képtelen helyzetet teremthet, vagyis egyrészt azt, hogy a választásokra jogosultak egy hónapon belül akár négyszer vagy ötször az urnákhoz járulhatnak (köztársaságielnök-választás, népszavazás, képviselőválasztás és az első fordulók eredménytelensége esetén az ismétlések), másrészt, hogy a megválasztott képviselő maximum 2-3 hetet, vagy esetleg napot sem tevékenykedhet tényleges képviselőként, mert kiírják az általános választásokat és feloszlatják a parlamentet. Meg kívánjuk jegyezni azt is, hogy bizottságunk véleménye, konkrét mozgalmi, belpolitikai és kerületünket érintő kérdésekről, legnagyobbb sajnálatunkra, rövidítve, szerkesztve jelent meg. Ezért reméljük, hogy most közlésre kerül egyik legfontosabb állásfoglalásunk, amely szerint: 1. Egyetértünk azokkal a törekvésekkel, amelyek szerint a köztársasági elnök választására még 1989-ben, az országgyűlési képviselők választására pedig az azt követő három hónapon belül kerüljön sor. (folyt.köv.)
1989. október 25., szerda 15:54
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|