 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Újabb 72 ezer aláírást nyújtott be a Parlamentnek az SZDSZ (2. rész)
|

Az Országgyűlés kedden folytatódó ülésszakán valamennyi témával foglalkozik. A Minisztertanács - hétfői döntése alapján - törvényjavaslatot nyújt be a Munkásőrség jogutód nélküli feloszlatásáról. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvénytervezetben két változat szerepel a pártszervezetek munkahelyi működéséről. Az első egységesen kimondja a pártok munkahelyi szerveződésének tilalmát, s az eddigi parlamenti állandó bizottsági vitákon résztvevő képviselők jórésze ezt a megoldást támogatja. A másik változat differenciál a közhatalmi funkciót betöltő, illetve más munkahelyek között. Az Országgyűlés - Király Zoltán Csongrád megyei képviselő indítványát elfogadva - részletes tájékoztatást kap a Pénzügyminisztériumtól a társadalmi szervezetek, s benne az MSZMP vagyonáról. Amennyiben a parlament az SZDSZ szempontjából kedvezően dönt, a népszavazás ezekben a kérdésekben csupán megerősítő jellegűvé válik. A köztársaságielnök-választásnak nemcsak az időpontjáról, hanem a módjáról is megoszlik a képviselők véleménye. Ha az SZDSZ kérdésére - csak a szabad választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? - az állampolgárok többsége igennel válaszolna, ez azt jelentené, hogy az elnököt nem közvetlenül az állampolgárok választanák meg, hanem az elnökválasztás - az Alkotmány módosítására vonatkozó törvényjavaslat szerint - az új parlament hatáskörébe tartozik. Ez a megoldás - mutatnak rá a szakértők - éppen a demokrácia korlátozását jelentené. x x x A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvezető testülete az átadást követően úgy döntött, hogy felhívással fordul közvetlenül az országgyűlési képviselőkhöz is. Ebben kéri, hogy a népszuverenitást tiszteletben tartva az Országgyűlés ne írja ki az elnökválasztást a népszavazás előtt. (MTI)
1989. október 16., hétfő 20:04
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|