|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
VSZ PTT - Gremitszkih
|
Moszkva, 1989. július 4. kedd (MTI) - A Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete ülésén július 7-én és 8-án Bukarestben alkalom nyílik arra, hogy a küldöttségvezetők szabad témakörökben is eszmét cseréljenek. Nem kizárt, hogy ezen az eszmecserén szóba kerül Magyarország és Románia, valamint Magyarország és Csehszlovákia kétoldalú kapcsolatainak kérdése - jelentette ki Jurij Gremitszkih külügyi szóvivő válaszolva az MTI tudósítójának, Kaszab Zsuzsának erre vonatkozó kérdésére. Az egyes VSZ tagállamok kétoldalú kapcsolataikról a delegációk vezetői közötti közvetlen megbeszéléseken lehet tárgyalni - mondotta.
A kérdés második részével kapcsolatban elmondta: Viktor Csebrikov, az SZKPL KB titkára, a PB tagja hétfőn fogadta Ilio Ceausescu altábornagyot, a Román KP KB tagját és a megbeszéléseken mindkét fél számára fontos kérdések kerültek szóba. Gremitszkih az érintett témaköröket nem részletezte. Gremitszkih szóvivő elmondta, hogy a VSZ PTT-n tárgyalandó napirendi pontok között a Varsói Szerződés tagállamai leszerelési kezdeményeizéseinek fogadtatásáról, a nukleáris leszerelés és az európai együttműködés kérdéseiről, a béke és a kölcsönös bizalom erősítéséről lesz szó. Mihail Gorbacsov Párizsból a strassbourgi Európa Tanács székhelyére utazik, ahol beszédet mond és onnan egyenesen Bukarestbe megy. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó testületének bukaresti ülését július 8-án nyilatkozat közzétételével zárják.+++
1989. július 4., kedd 17:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|