|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 5. folyt.
|
A fegyverek halmozódtak, és a stratégia a villámháború lett, támadással biztosított védelem. Ily módon a szovjet páncélos ütegek az Alpoktól Dániáig terjedő 450 mérföld hosszúságú fronton előrenyomulva 3-4 héten belül elérhették volna a La Manche csatornát és a Pireneusokat. Minden védelmi szónoklat ellenére ez a korábbi támadási időtartam felére csökkentését jelentette. A Szovjetunió készen állt a korszerű háborúra. 1984-ben Nyikolaj Ogarkov vezérkari főnök már megtervezte a nukleáris fegyverek nélküli hadviselést. Arra számított, hogy a NATO nem mer atomfegyvereket használni a sűrűn lakott európai területeken menetelő szovjet haderővel szemben. A Varsói Szerződésnek pedig nem lenne szüksége atomfegyverekre. Amikor Gorbacsov hatalomra került, már nehézkes, de hatalmas és jól megalapozott katonai rendet örökölt. A reguláris hadsereg létszáma jelenleg 5 és fél millió, a belügyminisztérium és a KGB alakulatait is beszámítva pedig megközelíti a 6 milliót. A Vörös Hadsereg több mint 53 ezer páncélossal, 48 ezer tüzérségi löveggel, 4 ezer 500 helikopterrel és 8 ezer 500 harci repülőgéppel rendelkezik, a stratégiai atomfegyver-állomány 1400 interkontinentális rakétából áll, de a hetven-egynéhány tengeralattjáró még 980-at hordoz a fedélzetén. A haditengerészetnek ezenkívül még 300 támadó és cirkáló rakétahordozó tengeralattjárója és közel 300 hadihajója van. A katonai kiadások összegét néhány miniszteren kívül mostanáig senki sem ismerte. A hadiipar szorosan összefonódott a polgárival, és - legalábbis Gorbacsov hatalomra jutásáig - teljes elsőbbséget élvezett. Nyugati becslések szerint a Szovjetunió hadikiadásai a nemzeti össztermelés 14, esetleg 20 százalékát teszik ki. Az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA szerint pontosan 16 százalékról volt szó. Moszkva állandóan azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a hadiipar irányítása alatt áll, a Szovjetunió azonban maga a megtestesült hadiipar. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|