|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ünnepi Könyvhét - dedikálások
|
1989. június 3., szombat - Június 5-én, hétfőn a következő írók dedikálnak: Vörösmarty tér: 12.00-13.00 Takács Zsuzsa; 15.00-17.00 Konrád György; 16.00-17.00 Vathy Zsuzsa és Páskándi Géza. Deák Ferenc tér: 11.00-12.00 Konrád György. Liszt Ferenc tér: 11.00-12.00 Birtalan Ferenc, 12.00-13.00 Vathy Zsuzsa, 16.00-17.00 Stefan Heym, 17.00-18.00 Hernádi Miklós. A Vígszínház előtt: 17.30-18.30 Görgey Gábor, 18.00-19.00 Kolozsvári Grandpierre Emil; A Batthyány téren: 13.00-15.00 Konrád György, 15.00-16.00 Kolozsvári Grandpierre Emil, 16.30-18.00 Moldova Gyögy. A Moszkva téren: 16.00-18.00 Liska Tibor. A Krisztina körúti Arany János Könyvesboltban: 12.00-13.00 Páskándi Géza. (MTI)
1989. június 2., péntek 22:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|