|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Moszkvai Napok Budapesten - Ünnepélyes megnyitó (2. rész)
|
Az első titkár leszögezte: a budapestiek kezdettől fogva rokonszenvvel figyelik a Szovjetunióban folyó átalakítást. Végezetül kifejezte reményét, hogy e mostani rendezvény során számos olyan, eddig ismeretlen tény, élmény és tapasztalat gazdagítja az itt élőket, amelyekkel eddig nem találkozhattak, s a Moszkvai Napok új erőt adó szál lesz kapcsolatainkban. A megnyitót követően az ünnepség résztvevőit gálaműsorral köszöntötték az ez alkalomra hazánkba érkezett szovjetunióbeli művészek. A rendezvénysorozat részeként kedden kiállítás nyílt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, valamint a Szovjet Kereskedelmi Kamara Örs vezér téri bemutató termében. A Moszkva, a Szovjetunió fővárosa című tárlaton - a Semmelweis utcai székházban - a látogatókat fotódokumentumok tájékoztatják a Szovjetunió és Magyarország, Moszkva és Budapest kapcsolatáról. A kiállításon a testvérvárosok vállalatainak termékeit is bemutatják: egyebek között a textil-, a konfekció-, az élelmiszer és a kozmetikai ipar eredményei láthatók. Bemutatják termékeiket az orvosi műszeripari vállalatok, s több új repülőgép tipus makettjét is kiállították. A tárlatra látogatók videofilmen tekinthetik meg a Buran űrrepülőgép útjáról készült felvételt. Külön részlegben látható a moszkvai Várostörténeti Múzeum bemutatója: régi moszkvai térképekből és metszetekből, a századelő mindennapi használati tárgyaiból. A kiállítást Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke és Valerij Szajkin nyitotta meg. A nap folyamán a moszkvai párt- és tanácsi delegáció megkoszorúzta a gellérthegyi Felszabadulási Emlékművet. (MTI)
1989. április 4., kedd 18:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|