|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
A szovjet hadsereg évfordulója (Kárpáti Ferenc)
|
1989. február 23., csütörtök - A szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta megalakulásának 71. évfordulója alkalmából ünnepi állománygyülést tartottak csütörtökön Kecskeméten, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik magasabb egységénél. Az eseményen Matvej Burlakov vezérezredes, a déli hadsereg csoport parancsnoka köszöntötte a magasabb egység parancsnokait, a szolgálatot teljesitő katonákat, a hozzátartozókat és vendégeket. Az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter is. Egyebek között kiemelte: büszkék vagyunk arra, hogy a béke fenntartásáért folyó küzdelemben a szovjet hadsereg fegyvertársai lehetünk, és együtt teljesithetünk szolgálatot közös védelmi szövetségünkben, a Varsói Szerződésben. A szovjet hadsereggel és más testvéri hadseregekkel közösen végrehajtott gyakorlatok bizonyitják, hogy megbizható, felkészült partnerei vagyunk a szovjet hadseregnek korunk nagy feladata, a béke megóvásában. Ugyanakkor a testvéri és szövetséges szocialista országokkal közösen, mi magunk is szorgalmazzuk a két nagy katonai szövetség, a NATO és a Varsói Szerződés egyidejü felszámolását, az európai béke és biztonság más módon való szavatolását. Kárpáti Ferenc beszédében utalt arra, hogy hazánk azon országok egyike, ahol a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében szovjet csapatok tartózkodnak. A szovjet déli hadseregcsoport katonáira nemcsak a béke megóvásában számithatunk, hanem mindennapos gondjaink megoldásában is. Azok a szovjet katonák, akik a szovjet kormány határozata alapján rövidesen elhagyják hazánkat, azzal a biztos tudattal távozhatnak, hogy a továbbiakban sem rendül meg a magyar és a szovjet nép barátsága, a magyar néphadsereg pedig az itt maradó szovjet katonákkal közösen megbizható szövetségesként, felkészülten megvédi a közös célt, a békét. Végezetül a szovjet fegyveres erők születésének évfordulója alkalmából további sikereket kivánt a szovjet népnek, a szovjet katonáknak, a szocializmusért, a haladásért és a békéért folytatott tevékenységben. (MTI)
1989. február 23., csütörtök 15:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|