|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megbeszélés Győrött a dunai vízlépcsőrendszer környezeti hatásairól
|
1989. január 27., péntek - Pénteken feladategyeztető megbeszélést tartottak Győrött a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, valamint Győr-Sopron megye vezetői. A tárgyalást a tárca részéről Varga Miklós államtitkár, a megye képviseletében pedig Szabó Mihály tanácselnök vezette. Elsősorban a dunai vízlépcsőrendszer várható környezeti hatásairól tanácskoztak.
A beruházásnak elsősorban a Szigetközre lesz döntő hatása, e térségben jól halad a falusi vízművek építése. Még az idén befejeződik a Szigetköz északi felében annak a szivárogtató rendszernek a kiépítése is, amely megvédi a káros belvizektől a tározó-tó menti területeket. Dunakiliti fölött egy Velencei-tó-nagyságú tározó-tavat alakítanak ki magyar és csehszlovák területen. Az év utolsó negyedében megkezdik a tó vízzel való feltöltését. A tárgyaláson bejelentették, hogy a hajóforgalomból kikapcsolt Szigetközi öreg-Duna szakaszba annyi vizet engednek, hogy azon kisebb hajók is közlekedhetnek. Ez az intézkedés azt a célt is szolgálja, hogy a tájegység középső és alsó részében a talajvízszint ne csökkenjen az úgynevezett kritikus szint alá. A megbeszélésen Győr-Sopron megye vezetői ismét nyomatékosan leszögezték, hogy az Országgyűlés döntésének megfelelően támogatják a vízlépcsőrendszer ütemszerű kiépítését, ugyanakkor határozottan kiállnak valamennyi jelentkező környezetvédelmi probléma megoldásáért, így például a dunakiliti házfalrepedések kártalanításáért. Ebben az ügyben a községből 500 aláírással ellátott levelet küldtek nemrégen az Országgyűlés elnökéhez. A Győr-Sopron Megyei Tanács e kérdés mielőbbi rugalmas rendezését sürgette a pénteki megbeszélésen is. (MTI)
1989. január 27., péntek 15:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|