|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Torgyán József Orosházán (1. rész)
|
1990. szeptember 22., szombat - Szombaton Orosházán mondott
választási beszédet Torgyán József, a Független Kisgazdapárt
parlamenti frakcióvezetője. A Petőfi Művelődési Központban az ezres
hallgatóság előtt elsőként arról szólt, hogy az ellenzék általános
támadást indított a koalíció, azon belül is különösképpen a
kisgazdák ellen. A demokrata fórumot, mivel túl erős, nem merik
támadni, a kereszténydemokrata párt pedig túl kicsi; ezért zúdítanak
most tüzérségi össztüzet a kisgazdapártra, amelyet, ha szétvernek,
szét tudják verni a kormánykoalíciót is - mondotta Torgyán József.
Úgy vélekedett, hogy Rákosi szalámi-taktikájával próbálkoznak az
ellenzéki pártok, amelyek a szónok szerint minden elképzelhető
rágalommal bemocskolni, s a kormányból eltávolítani akarják a
független kisgazdapártot. Így ma szerinte a kisgazdapárton áll vagy
bukik a kormánykoalíció sorsa, s Magyarország kormányozhatósága.
A most kormányzó koalíció vagy száz éve hatvan százalékos többséget jelent az országban, s nincs alternatívája - mondotta a szónok. Ma ez a kereszténydemokrata irányzat a legerősebb az egész világon, s elfogadható segítséget csak innen kaphat hazánk. Meg kell őrizni a három párt egységét, de nem szabad elhallgatni, hogy a kormány nem tette meg a legfontosabb lépéseket. A kisgazdák kifogásolják, hogy az Antall-kormány nem terjesztette be a földtörvény-tervezetet. Elsöprő győzelmet arattunk volna - mondotta -, ha a választás előtt a kormány benyújtja a három párt közös törvénytervét. Mivel ez elmaradt, bizonytalanság és feszült légkör van az országban. Egyes tsz-elnökök kivágják az erdőket, levágják a legértékesebb állatokat, nem végzik el a jövő évi terméshez szükséges munkákat, a vetőmagot feletetik az állatokkal. Minden óra késedelem jóvátehetetlen kárt okoz az országnak - vélekedett Torgyán József. (folyt.köv.)
1990. szeptember 22., szombat 17:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|