|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés programjáról tanácskozott a tisztikar (1. rész)
|
1990. február 9., péntek -
pOrzággyűlés mandátumának
lejártáig, március 16-ig terjedő időszak törvényhozási programjáról
tanácskozott pénteken a Parlament tisztikara, a különböző politikai
pártok küldötteinek, valamint meghívott szakértőknek a
részvételével.
A plénumot a hátralévő néhány hétben még két alkalommal hívják egybe. Február 27-én, kedden kezdődik az utolsó ,,hagyományos,, ülésszak, amely várhatóan négy napig tart. Annak ellenére, hogy a politikai pártok folyamatosan szorgalmazzák - mint legutóbb szerdán, az ország vezetőivel lezajlott konzultáción -, hogy a jelenlegi Parlament már csak a minimális és az ország kormányozhatósága érdekében legszükségesebb törvényalkotói feladatokat lássa el, még mindig jelentős mennyiségű munka vár a képviselőkre.
Ismeretes, hogy a januári kétfordulós ülésszakon két alkalommal utasította el a plénum az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló alkotmányerejű törvényt, s akkor már nem is sikerült visszatérni az újabb döntéshozatalra, mivel a képviselők nemhogy a kétharmados többséghez szükséges számban nem voltak jelen, de a határozatképtelenség veszélye fenyegetett mindvégig. Ugyancsak döntésre vár a családjogi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. Ennek elfogadását azzal napolta el az ülést vezető elnök: az Alkotmánybíróságtól vár választ arra, hogy a módosítás immár alkotmányerejű jogszabály-e, és így kétharmados többség szükséges-e elfogadásához, avagy ,,egyszerű,, törvény. Elmaradt a feddhetetlenség intézményének eltörléséről, a közigazgatási bíráskodásról, valamint az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása is. Ezeket ismét a plénum elé terjesztik. Határozatra várnak az elmúlt ülésszakon elhangzott interpellációk, amelyek túlnyomó többségére a miniszteri válaszokat vagy a bizottsági jelentéseket az interpelláló képviselők nem fogadták el. Újabb interpellációkat és kérdéseket viszont nem nyújtanak be a Parlamentnek.
Mindezeken túlmenően a kormány előterjeszti a Büntető Törvénykönyv módosításáról, a családi pótlékról, az oktatási törvény módosításáról, a honvédelmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatokat, valamint egy deregulációs csomagtervet.
A Btk módosítását azért tartja most szükségesnek a kormány, mert a gazdasági büntetőjog hatályos szabályai jórészt anakronisztikussá váltak, hiszen több mint 10 évvel ezelőtt születtek. (folyt. köv.)
1990. február 9., péntek 17:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|