|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi
bizottsága
|
1990. január 18., csütörtök - Az Országgyűlés most ne
tárgyalja a hatósági erkölcsi bizonyítványról, valamint a
közigazgatási bíráskodásról szóló törvénytervezeteket - ezt
javasolja a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság, amely
csütörtökön tartott ülést. A testület úgy ítélte meg: egyik törvény
megalkotása sem sürgető szükségszerűség. A képviselők azzal értettek
egyet, hogy most csupán a feddhetetlenség intézményét szüntessék
meg.
A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság eredetileg kétnaposra tervezte ülését, amelyen 24 napirendi pontot - 14 törvényjavaslatot és 10 képviselői indítványt - kellett volna megtárgyalnia. Különböző okok miatt azonban a bizottság csütörtökön megkezdett ülését csak a januári ülésszak munkaszüneteiben tudja folytatni. Ezért csak azokat a törvényjavaslatokat tárgyalta meg, amelyek a kompetenciájába tartoznak. A már említett két törvénytervezeten kívül a bizottság megtárgyalta és pontosító módosításokkal elfogadta a vallási és lelkiismereti szabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényjavaslatot.
Élénk szakmai vitát váltott ki a sajtótörvény módosításáról szóló törvénytervezetnek a sajtó útján elkövetett személyiségi jog megsértésének jogorvoslata. Nevezetesen azt vitatták a képviselők, hogy a jogsértőt a bíróság bírsággal sújtsa-e, s annak összege az államkasszát gazdagítsa, avagy kárpótlás megfizetésére kötelezze, a sértett javára. A bizottság végül is az utóbbi megoldás mellett foglalt állást, s ezzel az előterjesztő miniszterhelyettes is egyetértett.
Éles vitát váltott ki az országgyűlési képviselők jogállásáról, tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvényjavaslat. A bizottság tagjai eleinte hajlottak arra, hogy a Parlament most a tiszteletdíjak mértékéről ne döntsön, ám az érvek csatájában azok győzedelmeskedtek, akik szerint a már zajló választási kampány szempontjából rendkívül fontos ennek megállapítása is. Hiszen a képviselőjelölteknek tudniuk kell, mire vállalkoznak. Ezért a bizottság javaslatot is kidolgozott a képviselői tiszteletdíj mértékének megállapítására, amely nem a miniszteri fizetést tartja etalonnak. Javaslatot fogalmazott meg arra az esetre is: milyen anyagi következményekkel jár, ha a képviselő hosszabb időn át önhibájából nem tesz eleget képviselői kötelezettségeinek. (MTI)
1990. január 18., csütörtök 18:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|