|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választás,90 - Végeredmény - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
|
1990. április 8., vasárnap - Nyíregyháza 1-es számú
választókerületében Takács Péter, az MDF képviselőjelöltje nyerte a
második fordulót. A körzetben a választók 47,99 százaléka vett részt
a szavazáson. A 21.003 szavazatból Takács Péter 9757 voksot kapott,
így 46,45 százalékkal került a Parlamentbe. Második Laborczi Géza
(SZDSZ) 35,35 százalékkal, 7425 szavazattal, harmadik Kósa Ferenc
(MSZP) 18,19 százalékkal, 3821 szavazattal.
A 6-os számú nyírbátori választókerületben is az MDF jelöltje, Szendrei László győzött. A 13.824 érvényes szavazatból 8136-ot kapott, s 58,85 százalékkal nyert. Második Somos József, a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje, ő 5688 szavazatot kapott, amely 41,14 százalék. Ebben a körzetben csak két jelölt volt. (MTI)
1990. április 8., vasárnap 21:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|