|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választások - a külföldi visszhangokból (4. rész)
|
Spanyolországban a belpolitikai események némiképpen háttérbe szorították a sajtó korábbi érdeklődését a második magyar választási forduló iránt. A hír szintjén túlmutató érdemi előrejelzéssel vasárnap három vezető napilap is foglalkozott, legbővebben a konzervatív ABC. A lap az Antall József képével illusztrált cikkében a nagy kérdésnek azt látja, hogy milyen formában és tempóban kell bejárnia az országnak a demokratizálódás útját. Az MDF programjából idézve a cikk megállapítja: a nemzeti jelszavakkal operáló párt voltaképpen a fontolva haladást hirdette meg a társadalom átalakításában. Az MDF nem híve a radikális reprivatizálásnak. Az SZDSZ álláspontját úgy tolmácsolja, hogy ez a párt a gyors lépéseket szorgalmazza. - A két párt egy véleményen van azonban abban a tekintetben, hogy semmiféle új kormányzatnak nem szabad veszélyeztetnie az ország fizetőképességét és tartózkodnia kell mindenféle adósságátütemezési elgondolástól.
Az ABC ugyanakkor arról is ír, hogy akár kis-, akár nagykoalíció jön létre Magyarországon a választások után, a mostani helyzetnek mindenképpen vannak vesztesei. Közéjük sorolja a nyugdíjasokat, a kisjövedelműeket, akiknek a sorsán minden bizonnyal egy jövőbeni kormány sem tud majd javítani. Ebben az összefüggésben ad esélyt az írás a ,,régi biztonságot,, megszemélyesítő MSZP-nek, megemlítve, hogy a klasszikus magyar baloldal nem számíthat látványos javulásra a második forduló után. (folyt.)
1990. április 8., vasárnap 20:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|