|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Reggeli hírek 1.
|
London, 1990. április 8. (BBC, kora reggeli híradás) - Litvániában nagy tüntetést tartottak a Moszkvától való függetlenségi deklaráció támogatására, melyet a múlt hónapban hírdettek ki. A szomszédos Lettországban pedig a kommunista pártban szakadás állt be a függetlenség kérdése miatt.
A norvég partok közelében kigyulladt komphajón mintegy 150-re tehető a halálos áldozatok száma.
Magyarországon megkezdődött a több mint 40 év óta első többpártrendszerű választások második fordulója.
X X X X
A litván fővárosban Vilniusban 300 ezren tüntettek támogatva a litván kormány Szovjetuniótól való függetlenségi deklarációját. A nacionalista Sajudis-mozgalom most először szervezett tömeggyűlést a négy héttel ezelőtti deklaráció óta. A gyűlésen felszólalt Vytautas Landsbergis litván elnök, aki kijelentette, hogy nincs visszakozás. Beszédének egy részét elfolytotta a tömeg fölött alacsonyan repülő helikopterek zaja. A helikopterek röpcédulákat dobáltak le, melyek felhívták a litvánokat, hogy hagyjanak fel függelenségi törekvésükkel. Később felolvasták a litván kormány üzenetét mely a helikopterek tevékenységét provokatívnak és veszélyesnek minősítette. A tömeggyűlésen felolvastak egy másik nyilatkozatot is, mely felhívást tartalmazott Gorbacsov szovjet elnökhöz, hogy mielőbb kezdjen tárgyalásokat a függetlenség kérdéséről.
A szomszédos Lettországban a kommunista pártban szakadás állt be a fölött a kérdés fölött, hogy szakítson-e Moszkvával. A párt rendkivüli kongresszusa Lettország fővárosában Rigában káosszal végződött, miután a küldötteknek majdnem egyharmada kivonult a kongreszusról azzal, hogy a most következő héten létrehozzák a maguk független pártját. Ezek a küldöttek akkor hagyták ott a kongresszust amikor a delegátusok többsége elutasította, hogy a függetlenség kérdését bevegyék a pártprogram megvitatásra kerülő pontjai közé.
Svéd tűzoltók továbbra is igyekeznek kioltani egy dán komphajón keletkezett tűzet, s ezután megkezdődhet a halottak elszállítása a hajóról. A rendőrség és a mentők szerint a halálos áldozatok száma végül legalább 150 fő lesz. (folyt.)
1990. április 8., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|