|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (2. rész)
|
1990. április 7. szombat
Róma: ----- Az 1993/1994-es bajnokságtól kezdve profi játékvezetők fújják a sípot az olasz bajnokság ,,A,, és ,,B,, osztályában, ami azt jelenti, hogy fizetést kapnak a bírók. Mindezt az Olasz Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága határozta el - egyhangú szavazással - Antonio Mattarese elnök javaslatára. Az ötlet egyébként Giampiero Bonipertitől, a Juventus egykori elnökétől származik, aki jelenleg a válogatott mellett tevékenykedik a szövetség hivatalos delegátusaként.
A tervek szerint a játékvezetők 50 és 100 millió lira közötti évi fizetést kapnak majd, attól függően, hogy melyik osztályban bíráskodnak. Ez 40, illetve 80 ezer dollárnak felel meg, vagyis igen tekintélyes bér. E magas összeg megállapításával a szövetség vezetőinek célja nyilván az, hogy megvesztegethetetlenné tegyék az olasz futballbírókat. A tervezet azt is tartalmazza, hogy a játékvezetők a bíráskodás mellett semmilyen más kereső tevékenységet nem folytathatnak.
Az itáliai ,,feketeruhások,, eddig csak költségtérítést kaptak, mérkőzésenként 400 ezer lirát, ami 320 dollárnak felel meg. (AFP) x x x (folyt.köv.)
1990. április 7., szombat 16:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|