|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (1. rész)
(OS)
|
1990. március 30., péntek - dr. Szabó Iván, az MDF ferencvárosi szervezetének képviselőjelöltje április 1-én 16 órai kezdettel a Ferencvárosi Művelődési Központ (IX., Hámán Kató u. 27.) színháztermében nagygyűlést rendez. Vendég: dr. Antall József, az MDF elnöke.
x x x
A Magyar Demokrata Fórum április 5-én 17 órára a Jurta szinházba várja a ferencvárosi szurkolókat, akik a rendezvényen találkozhatnak Lezsák Sándorral, Gyarmati Dezsővel és Glatz Árpáddal, továbbá a zöld-fehér klub vizilabda- és labdarugó-szakosztályának játékosaival, illetve az emlitett két szakosztály vezetőivel is.
x x x
A Magyar Demokrata Fórum értesíti az érdeklődőket és vásárlókat, hogy az eddig meglévő XIX., Határ út - parkoló III., Bákásmegyer - Csobánka tér XIV., Őrs vezér tér - 13-as végállomás XI., Kelenföld - Vahot út MDF piacok mellett, március 31-től minden szombaton ismét vásárolhatnak a VII., Klauzál tér - Skála áruház előtt és III., Komjádi uszodánál lévő MDF piacokon is.
x x x
SZDSZ fesztivált rendeznek március 31-én szombaton 14.00 órától és április 1-én vasárnap 15.00 órától a Városligeti tó medrében (Vajdahunyad vár tövében). Szombaton közreműködik Bródy János, a Bojtorján, Project, Edda és a Pa-Dö-Dö együttes. Vasárnap fellép a Hobo Blues Band, a Pál utcai fiúk és a Bikini együttes.
,,Optimista pikniket,, rendez április 1-én, vasárnap 10-18 óráig a kelenföldi szabadidő parkban (Szakasits-Tétényi út sarok) az SZDSZ (kirakodó vásár, gyermekprogramok, Bojtorján-Bródy koncert). A fórumon részt vesz Kis János és a budapesti képviselőjelöltek. Ennek keretében ,,Egészséges demokráciáért,, elnevezéssel sportnapot rendez az SZDSZ, a Hunyadi SE szervezésében ugyanitt. (folyt.köv.)
1990. március 30., péntek 19:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|