|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Kelet-európai szolidaritás - európai integráció tanácskozás
résztvevőinek közös nyilatkozata
(OS)
|
1990. március 4., vasárnap - 1989 a forradalom éve volt Kelet-Európában. Kézközelbe került a demokrácia és Európa egyesülése. Országaink közös tapasztalatokat visznek az egyesülő Európába: a totalitárius diktatúrák tapasztalatait. Közösek voltunk a diktatúra lerázásában is. Jövőnk is közös kell hogy legyen. Lehetségesnek és szükségesnek tartjuk, hogy együtt, összehangolva kapcsolódjunk be az új Európába.
Közös erőfeszítéseket kell tennünk gazdasági elmaradottságunk felszámolására is. A piacgazdaság létrehozásának együtt kell járnia a gazdaságainkat elválasztó korlátok áttörésével. Határainknak átjárhatóvá, nyitottá kell válniuk az emberek, eszmék, kulturális javak előtt.
Támogatjuk Németország egyesülését a két német állam jelenlegi határai között. Az NDK polgárainak szuverén, egyenrangú félként kell részt venniük az egységes Németország létrehozásában. Egyetértünk azzal, hogy Lengyelország részt vegyen a Németország jövőjéről folytatott tárgyalásoknak azon szakaszában, amelyben a német állam keleti határairól határoznak.
Meggyőződésünk szerint veszélyes volna az európai államhatárok ujrarajzolásával próbálkozni. A határok változatlansága azonban feltételezi, hogy a kisebbségi helyzetbe került nemzetiségek sorsát a demokrácia szellemében, mindenütt megnyugtatóan rendezik. Olyan világot kell teremteni, amelyben az egyén számára mindegy, hogy a határ melyik oldalán él.
Az új, egységes Európának a Helsinki-folyamatból kinövő biztonsági rendszerre kell épülnie, amely magában foglalja az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót is. Népeink függetlensége nem alapulhat azon, hogy Oroszországot kirekesztik Európából. Szolidárisak vagyunk azokkal az erőkkel, melyek európai, demokratikus Oroszországot próbálnak teremteni.
Budapest, 1990. március 4.
A Szabad Demokraták Szövetsége által kezdeményezett tanácskozás résztvevői: Angel Ahrjanov, Csavdar Ivanov, Amadeusz Krasztev (Demokratikus Erők Szövetsége, Bulgária); Dana Nemcova, Szasa Vondra (Charta ,77 Csehszlovákia); Mate Marec (Horvát Szociálliberális Liga, Jugoszlávia); Ba:rbel Bohley, Reinhard Weisshuhn (Új Fórum, NDK); Zbigniew Bujak, Zbigniew Janas, Jan Litynski, Wojciech Maziarski, Adam Michnik (Szolidaritás), továbbá Jacek Caputovic (Béke és Szabadság mozgalom, Lengyelország; Dan Petrescu (Románia), valamint Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Kis János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Rajk László, Tamás Gáspár Miklós (Szabad Demokraták Szövetsége, Magyarország). (OS)
1990. március 4., vasárnap 17:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|