|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: várakozó NDK-menekültek - sajtóvisszhang (2.rész)
|
A liberális müncheni Süddeutsche Zeitung és a konzervatív Die Welt című napilapok egyöntetűen az ellentmondások megnyilvánulásaként említik Horváth István belügyminiszter zavart keltő, bár később túlhaladottnak minősített Stern-nyilatkozatát, s emlékeztetnek: a minisztérium még hétfőn is megerősítette a hamburgi képes magazinban megjelent interjú érvényességét. A müncheni újság szerint ezzel szemben úgy érzékelte, hogy Horn Gyula külügyminiszter még berlini látogatása után is reményt ébresztett a menekültekben a probléma mielőbbi megoldását illetően. Az újság ebből azt a következtetést tartja levonhatónak, hogy a belügyminisztérium és a külügyminisztérium között akaratlanul is valamiféle feladatmegosztás következett be, s ez a körülmény szemléletessé tette a kormányban a menekültkérdés kezelésére vonatkozó véleménykülönbségeket. A Süddeutsche Zeitung e sejtése alapján úgy látja, hogy a magyar reformerek - a keletnémet menekültekhez hasonlóan - szeretnék már elindítani a vonatokat, ellenlábasaik és a kétkedők viszont tartanak a következményektől, vagyis a berlini szövetségessel való esetleges szakítástól. A magyar kormánynak azonban, amely az emberi jogok érvényesítésének elsőbbségét óhajtott biztosítani, figyelembe kell vennie, hogy milyen kétségbeesést kelthet ellentmondásos megnyilatkozásaival. Némelyek már éjségsztrájkra készülnek. A lap ezért arra kéri Horn Gyula külügyminiszter, hogy Belgrádból való hazatérése után tisztázza, hogy korábbi szavai érvényesek-e? A Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárja szerint az NDK tekintélyveszteséget szenvedett egy olyan időpontban, amikor Honecker egy tervezett washingtoni látogatással szeretett volna átlépni a végleges nemzetközi elismerés küszöbén. Ahelyett, hogy a menekültkérdést a lehetőségekhez képest legjobban kihasználva megkönnyítette volna a humanitárius megoldást, az elrettentés megfontolásából kérlelhetetlennek mutatkozott. Ezáltal a magyar kormány, amely reformpolitikája miatt amúgy is szakadék felett egyensúlyozó kötéltáncoshoz hasonlatos, még gyötrőbben őrlődik az emberi jogok iránti elkötelezettsége és a szocialista szolidaritás ellentmondásai között. És ki csodálkozhat azon, hogy Budapesten a pártban e kérdést illetően nézeteltérések merülhethetnek fel, miként ezt az ellentétes nyilatkozatok is érzékeltetik - fejtegeti a frankfurti újság.+++
1989. szeptember 6., szerda 16:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|