|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tőkés László sajtókonferenciája
|
-------------------------------
München, 1990. február 3. (SZER, Világhhíradó) - Tőkés László szerint a román nemzetmentő front egyértelműen az erdélyi magyarság jogainak visszaállítása mellett döntött. A temesvári református lelkész egy budapesti sajtókonferencián beszélt. Szerkesztőségünket Ara Kovács Attila képviselte.
- A román fővárosban éppen az elmúlt napokban került sor egy olyan hatalommegosztásra, mely révén a történelmi pártok az eddiginél sokkal nagyobb szerephez jutottak, és ezzel sokkal inkább érvényre tudják juttatni most már olykor ókonzervatív, sőt nacionalista elképzeléseiket. Erre a körülményre utalt kérdésem is, amelyet Tőkés Lászlónak feltettem a délelőtt megtartott sajtótájékoztatón.
Tőkés válaszában a héten történt romániai politikai változásokat előremutatóaknak ítélte, melyek minthogy az egységfront összetételében szerinte most már sokkal jobban tükröződnek a reális politikai erőviszonyok, kiegyensulyozottabbá tehetik Románia politikai stabilitását.
Tőkés véleménye szerint ugyanakkor a front továbbra is egyértelműen a magyarság jogainak helyreállítása mellett áll. Mind a magyar iskolarendszer, mind pedig például a kolozsvári magyar főkonzulátus visszaállításával kapcsolatos utóbbi pozitív döntések meghozatalában elmondása szerint maga a lelkész is részt vett.
A sajtótájékoztatón közölte azokat az új adatokat, amelyek az iskolahálózat kiépítésére vonatkozóan máris rendelkezésre állnak. Eszerint Romániában 106 magyar gimnázium visszaállítása van folyamatban. Az egész tanügyi hálózat 60-62 százalékát már sikerült ismét helyreállítani, 5 százalékának visszaállítása folyamatban van. A megmaradó 35 százalékot pedig ősszel indítják magyar tannyelven. (folyt.)
1990. február 3., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|