|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tőkés - Walesa
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. január 31. szerda (MTI-TUD) - ,,Őszintén
örvendünk a romániai forradalom győzelmének, és annak, hogy ön
szabad. Bármikor számot tarthat segítségünkre,, - írta Lech Walesa,
a Szolidaritás vezetője Tőkés László lelkipásztornak. A Gdanskból
feladott levelet szerdán vette át Bukarestben - Párizsba történt
indulása előtt - a temesvári lelkész a lengyel nagykövetség
épületében.
Tőkés László az MTI bukaresti tudósítójának elmondta: - Élete nagyon nehéz és kritikus napjaiban - a múlt év decemberében - kereste fel soraival Lech Walesát, kérve a lengyel nép és a Szolidaritás támogatását. Lech Walesa december 19-én levelet írt neki, de a romániai fejlemények miatt azt nem lehetett kézbesíteni. Abban személyesen biztosította a temesvári lelkészt ,,mély tiszteletéről és szolidaritásáról,,. Tájékoztatta őt arról, hogy lépéseket tett a Tőkés László tevékenységét támogató akciók megszervezésére és a személye ellen irányuló megtorlás elítélésére.
Lech Walesa elküldte Tőkés Lászlónak annak a Gdanskban fogalmazott felhívásnak a szövegét is, amely a lelkipásztor védelmezésére szólított fel. ,,Azzal a felhívással fordulok a jóhiszemű emberekhez és megkülönböztetett módon a Nobel-díj kitüntetettjeihez, hogy bontakoztassanak ki közös akciót Tőkés László lelkipásztor megvédésére, fejezzék ki szolidaritásukat iránta, és gyakoroljanak nemzetközi nyomást a romániai vezetésre,,- írta a felhívásban a múlt év december 19-én Lech Walesa.+++
1990. január 31., szerda 21:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|