|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ledöntötték Lenin szobrát
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1990. január 30. kedd (MTI-tud) - Keddre virradóra
ismeretlen tettesek emelőszerkezet segítségével letaszították
talapzatáról a krakkói vajdaság Poronin nevű helységében lévő
Lenin-szobrot. Az alkotás annak az emlékére készült, hogy a
forradalmár 1912 és 1914 között hosszabb időt töltött ezen a helyen,
s erről külön múzeum is megemlékezik.
Az ügy előzménye, hogy a helyi Szolidaritás szervezet már hosszabb ideje követelte a szobor eltávolítását és a múzeum bezárását. A helyi hatóságok a szobor ledöntése után úgy határoztak, hogy nem állítják vissza talapzatára, hanem a Lenin-múzeum raktárában helyezik biztonságba. A Lenin-emlékművet éppen 40 éve, 1950 januárjában állították fel.
A hétvégén egyébként eltávolították a gdanski Lenin Hajógyár bejáratáról is Lenin nevét, s ezentúl a Szolidaritas bölcsőjének számító nagyüzem egyszerűen a Gdanski Hajógyár nevet viseli. Még tavaly, több zavargás után, a Krakkó melletti Nowa Huta egyik lakótelepéről vitték el Lenin szobrát, Varsóban pedig nem éppen kegyelet tisztelő módon döntötték le Dzerzsinszkij emlékművét.
A Szovjetunió külügyminisztériumába kérették hétfőn a moszkvai lengyel nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, és a szovjet kormány nevében Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes a két ország kapcsolatainak történetében az eddigi leghatározottabb formában tiltakozott amiatt, hogy vasárnap fiatal szélsőségesek betörtek a Szovjetunió krakkói főkonzulátusának területére, szovjetellenes jelszavakat kiabálva komoly károkat okoztak.
A külügyminiszter-helyettes a nemzetközi normák, megállapodások betartására emlékeztetve azt is felrótta, hogy a lengyel kormány passzív magatartásától kísérve sorazatos provokációk történnek Lengyelországban a szovjet állam kimagasló vezetőinek emlékművei, a szovjet katonai temetők ellen. A tiltakozás hatására kedden Krakkóban találkozóra került sor a város vezetése és a helyi rendőrség képviselői között, a krakkói ügyészség pedig vizsgálatot indított a randalírozás ügyében, aminek nemcsak a konzulátus, hanem több üzlet, autó és a krakkói egyetem néhány épülete is áldozatul esett. +++
1990. január 30., kedd 18:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|