|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Milyen minőségben találkozott Király és Németh?
|
-----------------------------------------------
München, 1990. április 12. (SZER, Magyar híradó) - Király Károly romániai alelnök budapesti tárgyalásairól számolunk be. Szőcs Gézát hallják:
A szélesebb magyarországi nagyközönség akkor szerzett tudomást Király Károly jelenlegi budapesti tartózkodásáról, amikor április 8-ikán késő este a Magyar Demokrata Fórum országos központjában a választási sikert bejelentő Antall József pártelnök szólásra kérte Király Károlyt, Románia jelenlegi alelnökét. Király azon az estén is hangsúlyozta, hogy magánemberként tartózkodik Magyarországon, s ezt azáltal is bizonyította, hogy kerülte a nyilvánosságot és közszereplést annyira, hogy még interjúkat sem adott.
Ehhez képest bizonyos meglepetést okozott az, hogy tegnap a Parlamentben Németh Miklós jelenlegi kormányfő megbeszélésen fogadta Királyt. Ha tekintetbe vesszük, hogy mindkét politikus aktuális közéleti megbízása május folyamán lejár, jogosnak tűnik a kíváncsiság: vajon miről és milyen minőségben tárgyalhatott a két politikus. A válasz erre alighanem így fogalmazható meg: a jövendő bukaresti és budapesti törvényhozás két jelentős ellenzéki személyisége találkozott most Budapesten.
Mint ismeretes, Király Károly Sepsiszentgyörgy, azaz Háromszék, vagyis Kovászna megye szenátorjelöltje a május 20-iki országos választásokon. Mivel ma még nehéz elképzelni, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége kormánypárt lesz május végétől, az ország jelenlegi alelnöke minden bizonnyal az ellenzék padsoraiban foglal majd helyet a román felsőházban. (folyt.)
1990. április 12., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Király Károly budapesti tárgyalásai - 1. folyt.
|
Ugyanúgy, mint ahogyan Németh Miklós sem tekinthető bukott politikusnak, kormányzati tapasztalata, politikai rutinja, kapcsolatai révén a magyar parlamenti ellenzék egyik nehézsúlyú szereplője lesz. Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy az egyéni és a kollektív kisebbségi jogok tiszteletben tartásának ígénye - amiről tegnap Németh Miklós és Király Károly tárgyalt - a mindenkori magyar kormánypártoknak is remélhetőleg mellőzhetetlen programpontja marad. +++
1990. április 12., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|