|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pannon Nyomda nyilatkozata
"A Pannon Nyomda Veszprém megyében
felajánlja a segítségét egy esetleges ,,Springer-puccs,, esetére a
lapgazda megyei lapkiadó vállalat, és így közvetve az MSZP részére.
Erre azért kerül sor, mert az MSZP csütörtöki sajtóértekezletén
Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője úgy fogalmazott: nincs
lehetőségük az ilyen akciók ellen tenni. A segítségnyújtás
felajánlására a nemzeti vagyon védelme, és nem pártos
elkötelezettség ösztönzött bennünket."
Amerika Hangja:
A Kisgazdapárt helyzete a választások után
"... nekünk nemcsak földprogramunk van. Ez azért került az utóbbi
hetekben, hónapokban az érdeklődés homlokterébe, mert ezt vitatták a
legtöbben. Emiatt egy kicsit talán háttérbe szorult az, hogy azért
nekünk egy komplex gazdaságpolitikai programunk van. Általában is
foglalkozunk a tulajdonnal, nemcsak a földtulajdonnal foglalkozunk."
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárt levele
|
München, 1989. január 15. (SZER, Földközelben) - Felolvassuk a Független Kisgazdapárt Kovács Béla Politikai Társasága elnökének levelét: "Kedves Barátom! A Független Kisgazdapárt baráti körének 1988. október 28-án tartott ülésén elhatároztuk a Független Kisgazdapárt Kovács Béla Politikai Társaságának megalapítását. Az erről szóló közleményt az MTI és a hazai hírközlő szervek nem hozták nyilvánosságra. Ezt követően került sor az újabb összejövetelekre vonatkozó meghívók kiküldésére, majd lemondására, ami összekuszálta sorainkat és érthető zavart idézett elő. Az október 28-i ülésünkön megjelent a szentendrei Petőfi Hagyományápoló és Kulturális Egyesület delegációja, Dragon Pál vezetésével, akik jelezték csatlakozási szándékukat. A lemondások következtében kialakult helyzetben Pártay Tivadar barátunk úgy döntött, hogy a társaság több tagjával, valamint a csatlakozó fiatalokkal Szentendrén december 12-én kimondták a FKGP városi szervezetének megalakulását. Kihirdeti a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt működésének folytatását és tisztikart választottak. A társaság több tagja úgy ítélte meg, hogy az önhibájukon kívül, a lemondásuk miatt távolmaradók nélkül nem hozható ilyen döntés, ezért a november 18-án a Pilvax kávéházban történteket nem fogadták el. A kialakult felemás helyzet rendezésére hívtuk össze december 16-ra a társaság tagjait, illetve mind a baráti kör eredeti tagságát, mind pedig az újonnan csatlakozottak megjelenését elfogadtuk. Az ülésről a sajtó is tájékoztatást adott. A nagy többség úgy foglalt állást, hogy a működését meghirdetett Kisgazdapárt mellett maradjon fenn a társaság is. A két szervezet nem áll ellentétben egymással. A társaság a Kisgazdapárt történeti és politikai hagyományainak továbbvitelére, a hasonló politikai társaságokhoz igazodva, szellemi, politikai műhelyként fejti ki tevékenységét. Az egymás mellett, mellérendeltségi viszonyban működő szervezet viszonyát csak a pártokra vonatkozó törvények hatálybalépése után a belső alkotmányos szabályok figyelembevételével lehet véglegesen rendezni. A társaság jogi rendezése érdekében élni kíván az egyesületi törvény életbe léptetése után a bejegyeztetés lehetőségével. így nem áll fenn ellentét egymás tagságának kölcsönös elismerésével, megvannak a hasznos együttműködés feltételei. A társaság elnökévé Vörös Vincét, titkárává Samu Lászlót választották. Az ideiglenes vezetőség szerepét az elnöki tanácsadó bizottság és a volt parlamenti képviselők 1945, 1947 testülete látja el a közgyűlésig. Bízunk benne, hogy az általános politikai fejlődéssel összhangban eredményes működést fejtünk ki a jövőben. Boldog új évet kívánva, baráti üdvözlettel: Vörös Vince, 7675 Bakonya, Kossuth Lajos utca 8. 1988. december 27." +++
1989. január 15., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|